Tanulni az estéről – Fekete Kristóf kritikája a Joachim – A holdfény impresszionistája című kiállításról

Fekete Kristóf

2022. április 28. 17:14

Tanulni az estéről – Fekete Kristóf
kritikája a Joachim – A holdfény impresszionistája című
kiállításról

Annak oka, hogy az olvasóban miért nem dereng Joachim Ferenc neve, talán nem műveltségének hiányosságaiban keresendő. A Fekete ház új időszaki kiállításának főhőse nem része a magyar művészettörténeti kánonnak, és bár a szakma egy szűk (feltehetően szegedi) része már találkozott Joachim pár festményével, jellemzően mégsem volt szokása azoknak túl nagy jelentőséget tulajdonítani. A Holdfény impresszionistája címre keresztelt életmű-kiállítás valódi tétje, hogy az 1882-ben Szegeden született Joachim részévé válhat-e a képzőművészeti köztudatnak, és, persze, hogy igaza volt-e a kánonnak?

 

 

Joachim valóban a holdfény impresszionistája volt. A kiállítás képei közt barangolva az lehet az igen világos tapasztalatunk, hogy a kiállítás Rieder Gábor és Szabó Tamás kurátorok által határozottan érvényesített narratívája, miszerint Joachim tehetsége és képeinek zamata a nyári esték és tavaszi alkonyok sajátosan egyedi hangvételű impresszionizmusában keresendő, nos, megállja a helyét. Joachim akkor nagy művész igazán, mikor impresszionista ihletettségű festészetébe, a virágzó fák, a francia kikötők, a kertben olvasó fiatal nők világába képes belekeverni a lemenő napnak, a közelgő alkonynak azt a sötét tónusát, amit egyébként nem várnánk hasonló tematikájú képektől. Még, ha éppen nem is az estét festi meg Joachim, akkor is azok a művei az igazán nagyok, amikben a házfalak, a ruhák és a gyümölcsfák épp azáltal nyerik el összetéveszthetetlen hangulatukat, hogy a látogató pontosan tudja, ezek csak akkor viríthatnak ennyire, ha egyébként a lemenő nap mellett az éjszaka sötétje is megjelent már az égbolton.

 

 

Joachim ilyen „holdfény-impresszionista” képei egészen hipnotikus erővel bírnak. A Szirének sötét erotikája, a Krumpliszedők megdöbbentő kontrasztos színhatása vagy például az Este a kikötőben melankolikus és emberi csöndje egészen bizonyosan nem fog már kimenni a látogató fejéből. Vissza-visszatér ezekhez a képekhez, és tényleg nem érti, hogy vajon miért nem tudott (tudhatott) ez idáig javarészt semmit Joachim Ferenc festészetéről.

 

 

Ám azt is be kell vallani, hogy Joachim igencsak egyslágeres előadónak tűnik időnként. A háború után, a ’20-as, ’30-as években készült képeiből ugyanis éppen az imént dicsért íz, éppen a festészetnek sajátos zamatot adó felhők és lemenő napok vesznek el. Hirtelen úgy tűnik, mintha Joachim nem tudna többet, mint korának elfeledett franciás kismesterei, és bár e képek között is vannak figyelemreméltó és igen szép alkotások is, mégis azzal kell szembesüljünk, hogy korábbi egyedisége, mintha a háborúval elpárolgott volna.

 

Szóval végül igaza volt-e a kánonnak? Egyrészt határozottan nem, másrészt talán igen. A Holdfény impresszionistája egyaránt rámutat Joachim egyedülálló tehetségére, legjobb képeinek ellenállhatatlan erejére, ám épp ugyanúgy arra is, hogy miért nem tudott a magyar képzőművészeti élet legfontosabb alkotóinak egyikévé válni. Ez persze mindent jelent, csak azt nem, hogy a nagyszerűen rendezett és szinte ismeretlen kincseket előbányászó kiállítás ne lenne a város ez évi kulturális életének egyik legfontosabb eseménye.

 

 

Aki újat akar tanulni az estékről, föltétlenül ismerje meg Joachim képeit.

 

A kiállítás június 26-áig tekinthető a Móra Ferenc Múzeum Fekete ház kiállítóterében.