1949-ben születtem Makón. Édesanyám és édesapám hat elemit végzett földműves-napszámosok, majd később segédmunkások voltak. Apám 1948-ban jött haza az orosz hadifogságból. Mindennap ettünk, ha mást nem, zsíros kenyeret, de rendszeresen mezítláb jártam, mint általában az akkori gyerekek. Mai szóval mondva: mélyszegénységben éltünk. Azt, hogy onnan én kiemelkedhettem, az akkori társadalmi körülményeknek, szüleimnek, akik mindig azt mondták, hogy tanulj fiam, hogy többre vidd, mint mi, és elsősorban tanáraimnak köszönhetem.

Az óvodában Ida óvónénibe kapaszkodtam. A Deák Ferenc Általános Iskolában özv. Keczer Gézáné volt a tanító nénim, akitől írni, olvasni és számolni tanultam. A felső tagozatban Pataki József volt a magyar–történelem, Marjai Etelka a matematika, Kávási Mihály a biológia, Dobozi István a testnevelő, Puruczky József a napközis tanárom. Ma is emlékszem szinte minden szavukra. Pataki József zseniálisan és szórakoztatóan tanította még a nyelvtant is! Minden évben elemezni kellett azt a mondatot, hogy „Jó napot!” Mit állítok? Kívánok. Ki kíván? Én kívánok. Egy olyan mondat, amiből az alany és az állítmány is hiányzik. Erre hatvan év után is emlékszem!

A Makói Közgazdasági Technikumban végeztem a középiskolát. Lakwer Anna magyarra és történelemre, Patyi Jenő statisztikára, Árvai Jenő számvitelre, Batka Jutka áruismeretre, Kormányos Antal biológiára tanított. Medgyes Jenő gyorsan felismerte, hogy belőlem sosem lesz tornász, és elküldött Nacsa Imréhez atletizálni. Nacsa Imre nemcsak edzőnk, hanem szinte második apánk is volt. Rendszeresen figyelemmel kísérte, hogyan tanulunk, tőle halottam először Remarque-ról (tőle kaptam meg a Diadalív árnyékában című könyvet), és mindig elmagyarázta, hogy az edzésen mit miért csinálunk. Ha bejöttünk Szegedre versenyre, akkor viselkedésre is tanított, amikor felnőtt lettem, barátjává fogadott.

Hiába érettségiztem kitűnőre, a továbbtanulás – családunk anyagi helyzete miatt – már szóba sem jöhetett. A KSH Makói Kirendeltségén, majd az MNB Makói Fiókjában dolgoztam, és munka mellett tanultam tovább. Ekkor is találkoztam olyan zseniális tanárokkal, mint Hágelmayer István, Szirmai Péter vagy Fendler Károly.

Ezeknek az embereknek és más tanáraimnak köszönhetem, hogy kiemelkedtem az anyagi és szellemi mélységből. Kinyitották előttem a világot, megtanítottak a tudás, a kultúra igényére, a mások iránti érdeklődésre és tiszteletre. Olyan akartam lenni, mint ők! Örök hálával, szeretettel és megbecsüléssel gondolok rájuk. A feleségem is pedagógusként élt. Nem dolgozott, hanem élt. Ma is vannak tanítványai, akik visszajárnak hozzá, és ma is elsősorban a gyerekek, fiatalok között érzi jól magát. Mi nem gyűjtöttünk vagyont, de a lányunk is diplomás, nyelveket beszélő, világot látott és ismerő ember lett! Ez a legtöbb, amit adhattunk neki.

Ha ma egy gyerek mélyszegénységben születik, zömmel ott is marad. Ha nincs otthon internet, számítógép, ha nem tanul – akár különórákon is – nyelveket, akkor nem, vagy nagyon nehezen érvényesül. Lezárult a társadalmi mobilizáció. A vagyoni különbségek elképesztően nőnek, ma újra kasztosodik az ország, új uralkodó réteg alakul ki, akik elsősorban összeköttetéseiknek köszönhetik karrierjüket. A tudás értéke csökken, mint ahogyan leszállították a tankötelezettség korhatárát. Megalázták az MTA elnökét, a világ egyik legkiválóbb matematikusát. Naponta alázzák meg a teljes pedagógus társadalmat. A tanárokat nem a gyerekek, hanem a rendszer szolgálatára esketik fel.

Egy tanár minden mondatával, mozdulatával, szemvillanásával gyereket, diákot, közösségeket formál, és ezek az emberek éhbérért dolgoznak. A normális megélhetésük érdekében különmunkákat kell vállalniuk, vagy ott kell hagyniuk a pályát. Tényleg, ki fog itt tanítani? Nincs tanár, nincs jövő! – hirdeti az egyik tábla a tüntetéseken. Néhány tüntetésen én is ott voltam, és ott is leszek. Köröz a drón a fejünk felett. Az oktatásért is felelős miniszter kijelenti, hogy nem ért az oktatáshoz, csak a rendhez. A miniszterelnök és alárendeltjei azt mantrázzák, hogy csak akkor lesz pedagógusbér-emelés, ha az ehhez szükséges forrásokat Brüsszel folyósítja. Miért?

• Brüsszel érdeke, hogy Magyarországon hány kiművelt emberfő van, vagy a mienk?
• Brüsszel haszna, hogy mekkora Magyarországon a hozzáadott érték, vagy a mienk?
• Brüsszel érdeke, hogy legyen minél több jól képzett szakember, vagy a mienk?
• Brüsszel érdeke, hogy a gyerekeinket motivált, kiegyensúlyozott pedagógus tanítsa, vagy a mienk?

Csakis a hatalom érdeke, hogy egyenpedagógusok egyendiákokat tanítsanak központi direktívák alapján, kreativitás nélkül. Így lehet szolgákat nevelni.

És közben rámegy a jövőnk!

Süllyed az ország, a felszínen tort ül a NER...

Szántó György

Nyitóképünk a Fortepanról való, a fotót az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény ajánlotta fel a közgyűjteménynek.