Több mint harminc éve, a Talent Centerben, a Liberális Koalíció kétnapos előadássorozatán beszélt Tamás Gáspár Miklós: az ő gondolataival nyitották meg a rendezvényt. A demokráciát veszélyeztető körülményekről beszélt 1992 őszén.

A Fekete Doboz Alapítvány felvételét a Vera & Donald Blinken Open Society Archives YouTube-csatornáján lehet elérni, Tamás Gáspár Miklós halála után lettek nyilvánosak ezek a kordokumentumok.

Az első gondolattól az utolsóig ma is érvényesek a mondatok, és ma is körülbelül ott tart az ellenzék, hogy ezekkel a gondolatokkal, nehézségekkel, problémákkal kell szembenéznie. Akkor a liberálisok gondolkoztak ezen, akik közel sem voltak olyan kilátástalan helyzetben, mint ma a teljesen széttöredezett, a lét és nem lét határán imbolygó ellenzéki pártok. Nem mellesleg akkor még (talán) a liberálisok közé tartozott a Fidesz is. Akik a szemünk előtt, az asszisztálásunkkal lettek azzá, amivé.

Érdemes végignézni ezt a huszonhat percet! Néhány gondolat kedvcsinálónak:

„A liberális koalíció által meghirdetett liberális találkozó, szabad demokrata találkozó egy olyan pillanatban ül össze, olyan pillanatban kell beszélnünk az ország jövőjéről és benne a magunk, a liberálisok jövőjéről, amely pillanatban döntésekre van szükségünk. Elszánásra van szükségünk, arra van szükségünk, hogy meggondoljuk, mihez kezdünk azzal a politikai tőkével, amit fölhalmoztunk, hogyan tudjuk visszaszerezni azt a politikai tőkét, amit elvesztettünk, és mit tudunk mondani jelen pillanatban az ország népének ebben a rendkívül veszedelmes, vízválasztó pillanatban merre fog haladni Magyarország? Merre fog haladni Kelet-Európában az az ország, amely pillanatnyilag még rendezett, békés, normális körülmények között él, de ezek a békés, rendezett és normális körülmények veszélyben forognak.

(...)

Mi abból a hipotézisből indulunk ki, amikor politizálunk, hogy ez az ország egy alkotmányos demokrácia, amelyben érvényesül a törvény uralma, amelyben az állampolgároknak jogaik vannak, szabadságjogaik vannak, és a jogokért cserébe az állampolgárok kötelezettségekkel tartoznak államuknak, amely az ő államuk, egy olyan ország Magyarország a mi föltevésünk szerint, amelyben rend van, amelyben szabad szellemű emberek lelkiismeret-furdalás nélkül támogathatják a hatóságot, amelyben olyan gazdasági rend van, hogy nincs okunk feltételezni gazdasági tranzakcióink folytatása közben, hogy a partnereink csalnak, olyan államnak fizetünk adót.

(...)

Kelet-Európában a volt kommunista országok területén több háború folyik jelen pillanatban, és valódi, igazi nagy háborúk, államok szakadnak szét, tekintélyelvű, szélsőjobboldali, magukat szélsőjobboldalinak álcázó baloldali, magukat baloldalinak álcázó szélsőjobboldali, maga a szélsőbaloldali jobboldalinak álcázó szélsőjobboldali, baloldali és más jellegű, számunkra egyaránt visszataszító politikai mozgalmak érnek el félelmetes sikereket, olyan tabuk törnek meg, amelyekről azt gondoltuk, hogy egyszer s mindenkorra fölállítottuk őket, ugyanis kedves barátaim, a szabadság és a forradalom nem csak tabukat rombol, hanem tabukat is állít föl. Egy illedelmes demokráciában a szabadság ellenségeinek képmutatónak kell lenniük, nem pedig őszintének. Ma pedig szembe kell néznünk az alkotmányos demokrácia őszinte, egyszerű, brutális és életveszélyes ellenségeivel. Pillanatnyilag a határokon kívül tartok.

(...)

Magyarország nem fenyeget senkit. Magyarországot viszont fenyegeti sok veszedelem. Fenyegeti elsősorban az a veszedelem, hogy belesodródhat a kelet-európai zűrzavarba, a nacionalizmusba, a törzsi háborúkba, a bosszúhadjáratokba és az értelmetlen vérontásba nagyon könnyű belekeveredni. Nagyon könnyű azt képzelni, hogy fönn lehet tartani a politikai közösség és a nemzet néminemű szolidaritását és összetartását és lojalitását egy kis korlátozott határkonfliktussal, egy icike-picike kis összecsapással, egy kis portyával tíz kilométerre. Ezt már sokan gondolták a történelemben, és akik friss portya után hét évvel egy romhalmaz fölött álltak zokogva. Ezek a veszedelmek kétségkívül fönnállnak. Magyarország veszélyben forog, veszélyben forog, különösen akkor, ha olyan politika kerül fölszínre Magyarországon, amely föltűnően hasonlít szomszédaink politikájára. Én nem így képzelem a kelet-európai egységet. Én nem azt gondolom, hogy a kelet-európai népek összetartásának abban kell megnyilvánulnia, hogy nálunk is a csetnik és usztasa stílusú, vatra stílusú politika kerekedik fölül. Én úgy gondolom, hogy mi akkor gyakoroljuk a legnagyobb együttérzést és szolidaritást a szomszéd népek és a szomszéd országok magyarsága iránt, hogyha mi nem csetnik, nem usztasa, nem vatra stílusú politikát folytatunk, ennek két okból van fontossága, azon kívül, hogy önmagában is helyes, az egyik az, hogy Magyarországot vonzóvá teszi elfogadhatóvá szomszédaink számára. Másrészt pedig megőrzi azt, amire leginkább szükségünk van. A békét.

(...)

Magyarországon az a paradoxális helyzet áll fönn, hogy a kormány egy militáns kisebbség élén állva ostromolja a törvényes állami intézményeket, az ellenzék pedig államfönntartó és nemzetfenntartó elemként, a nyugalom bástyájaként védi a törvényes állami intézményeket. Az alkotmány intézményét, az alkotmányt fönntartó intézményeket, védi a sajtószabadság és szólásszabadság intézményét, védi a plurali, védi a törvényes rendet, védi azt a politikát, a nem az erőszakos konfliktuson, az uszításon, a tömegek utcára vitelén alapul, hanem a dialóguson, a kompromisszumon és a reformokon.

(...)

Ami igazán fontos, az az, hogy mi a kötelességünk a magyar néppel szemben, amikor precedens nélküli veszedelmek fenyegetik. A legfőbb kötelességünk az, hogy magunk mögött hagyva a megosztottság, a bizonytalanság és az elveink elvesztésének rossz korszakát, összeszedjük magunkat és a rendelkezésünkre álló erőket összegyűjtve megteremtsük a nyugodt, stabil és demokratikus Magyarország előfeltételeit.

(...)

Én szavakkal ezt az apátiát eloszlatni nem fogom tudni, legfeljebb pár percre, az se rossz. De mindenesetre pusztán szavak, pusztán az én szavaim nem elégségesek ehhez, ehhez az kell, hogy olyan állapotokat teremtsünk (...), amely visszahozza a köreinkbe azokat, akik meguntak bennünket, megunták a belső konfliktusainkat, veszekedéseinket, nívótlan programjainkat, általános duzzogásunkat és rossz kedvünket, és akik egy olyan párt környezetében szeretnének politikailag élni, amelyben reménység van, amelyben elszánás van, amelyben gondolatok vannak a jövőről, és amiben főleg egy olyan tulajdonság van meg, amelyről eddig nem voltunk nevezetesek, amelyről ezentúl nevezetesek kell, hogy legyünk, és ez a makacsság. Nem szabad abbahagyni. Természetesen mindenféle kudarcokra számíthat az ember. Természetesen tudom nagyon jól, hogy a kormány által fölgyűjtött politikai deficitet mi is fizetjük, hogy a többpárti parlamentarizmussal szemben erőteljes hangulat van az országban, világos az, hogy a demokratikus változás iránti soha nem nagyméretű lelkesedés mára lelohadt, és egy olyan párt, amelynek a saját belső pátosza egy demokratikus pátosz, egy pluralista pátosz, egy szabadelvű pátosz, az erőteljesen különbözik az általános közvéleménytől. Bizonyos értelemben újra kell kezdenünk. (...) Nemcsak a gondolataink újrafogalmazását, mert azt is, hanem ismét a prófétai munkánkat, ha tetszik, újra kell kezdeni. Ismét bizonygatni kell sajnos a magyar közvéleménynek, hogy a szabadság hasznos, a szabadság szép és a szabadság veszélytelen.

Megfigyelhető, hogy a diktatúrák, a rohamcsapatok uralma az, ami veszélyes. Mi egy békés, polgári társadalmat szeretnénk, és ez legalábbis itt, Kelet-Európában, ezen kívül költői.”

A Délmagyarország 1992. szeptember 7-i, hétfői számában így számolt be a hétvégi Liberális Találkozóról:

„a béke, az alkotmányos rend pártja az SZDSZ. Prófétai munkával ismét bizonyítania kell: a szabadság hasznos, szép és veszélytelen. A béke, a nyugalom és a jólét Kelet-Európában új eszme. Az SZDSZ ezt az eszmét képviseli – mondta a szegedi liberális találkozót megnyitó beszédében Tamás Gáspár Miklós, az SZDSZ országos tanácsának elnöke.

A politikai közélet őszi nyitányának »liberális alaphangját« az SZDSZ ezzel a találkozóval adta meg. A Liberális Koalíció és a Szegedi Szabadelvű Műhely közös rendezvényén számos ismert és kevésbé ismert honatya, polgármester, önkormányzati képviselő, SZDSZ-tag és szimpatizáns jelent meg, kísérte figyelemmel a párt programalkotó folyamatának részét képező előadásokat, vett részt a belügyeket tárgyaló szombat esti vitában. A pártelnök Tölgyessy Péter távolléte föltűnt. A Liberális Koalíciót alkotó Konzervatív Unió és a Szabadelvű Kör tagjai ezt azzal magyarázták, hogy az SZDSZ elnöke egyik platformnak se tagja, s egyik csoportosulást sem tüntetheti ki azzal, hogy rendezvényén megjelenik.”