Tálas Péter Szegeden: Az ukránok ma történelmet írnak, és ezzel ők pontosan tisztában vannak

A világpolitika homlokterében az orosz–ukrán háború áll, de ez bármilyen fontos, csak egyik eseménye mindannak, ami ma világunkban zajlik, ahol éppen hatalmi átrendeződések tanúi lehetünk. Az Egyesült Államok új kihívója Kína lett.
Bod Péter

2022. november 08. 20:48

Tálas Péter Szegeden: Az ukránok ma
történelmet írnak, és ezzel ők pontosan tisztában vannak

Bár ez a politikai tétel nem új keletű, azért nem árt tudatosítani, hogy az Egyesült Államok kihívója nem a gazdag, de nem modern állam, Oroszország, hanem Kína – mindez Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szegedi előadásán hangzott el, az egyetem jogi kari épületében tartott Integrációs Klub rendezvényén, amit közösen szervezett a Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete (NRTI) és a Europe Direct.

 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője elmondta: beléptünk a poszthegemoniális világrendbe, vagyis abba, amelyikben a világpolitika más szereplői igyekeznek megkérdőjelezni az Egyesült Államok korábbi egyeduralmát.

 

A bipoláris világrendnek akkor lett vége, amikor összeomlott Szovjetunió, és az addigi világrendet felváltotta az unipoláris, amelyben egyértelmű vezető volt az Egyesült Államok. Nem tudni biztosan, hogy ezt a hegemón szerepét mikor kezdte elveszteni. Lehet, hogy 2001-ben, de lehet, hogy 2008-ban – utalt Tálas a World Trade Centert és más amerikai intézményeket ért terrortámadásokra és a legutóbbi világgazdasági válság kirobbanásának évére.

 

Ázsia hatalmas fejlődésen megy keresztül, ám ezt a kijelentést kezeljük óvatosan, azért is, mert Kína katonai képességek dolgában meg sem közelíti az Egyesült Államokat. A kínai hadsereg ma nagyjából olyan erősségű lehet, mint az orosz, és ráadásul nincs háborús tapasztalata. A kisebb kihívók között kell számon tartani Iránt, amelynek a Közel-Keleten meghatározó lett a szerepe Törökország, Izrael és Szaúd-Arábia mellett.

 

A politikában a hegemónia a status quo megőrzést jelenti, vagyis azt, milyen és mekkora területet uralnak a nagyhatalmak. Ám nagyhatalom és nagyhatalom között is óriási a különbség, húzott éles határvonalat Oroszország és az Egyesült Államok között Tálas Péter.

 

Úgy vélte, az ukrajnai háború is a status quo-ról szól. Nem mindegy azonban, hogy a nagyhatalmak e tekintetben érdekszférát vagy befolyási övezetet alakítanak ki. Az előbbit erőszakkal szervezik, az utóbbit demokratikus módon. Példa erre, hogy a NATO-ba be- és kilépni egyaránt önálló módon lehet az államoknak.

 

Az orosz–ukrán háború tétje, hogy Ukrajna újra Oroszország érdekszférájába kerül vagy sem – hangzott el. Ahogyan az is: az EU soha nem lesz katonai nagyhatalom, mert jelenleg huszonhét állam alkotja, és ezek ezen a téren is harmincféle dolgot akarnak – jelezte a védelmi kutató. Ebből az is következik, hogy az Unió nem érdekelt az érdekszféra- és a háborús politika visszatérésében, éppen azért mert katonai nagyhatalomként az EU értelmezhetetlen.

 

Európában harminc évig azon gondolkodtak, hogy a kontinens biztonsági architektúrája Oroszország nélkül vagy Oroszországgal együtt valósul meg. Mostanra kiderült, hogy Oroszország ellenében – jelezte az orosz–ukrán háború egyértelmű következményére utalva az előadó.

 

GDP arányosan a legnagyobb segítséget Ukrajnának a három balti ország, majd Lengyelország, Szlovákia és Csehország adta és adja – hangzott el az Integrációs Klub keddi előadásán. Ezeknek az államoknak elemi érdekük, hogy Ukrajna ne veszítse el a háborút. Fontos, hogy az Egyesült Államok 27 milliárd dollár értékű katonai segítséget ajánlott fel a megtámadott országnak, és ebből 16-17 milliárd dollár értékűt már leszállított – sorolta a tételeket Tálas Péter.

 

Az Oroszország elleni szankciók kapcsán feltett kérdések alapvetően rosszak – vélekedett az előadó. Egyrészt, mert ezek kizárólag hosszútávon fejtik ki hatásukat. Másfelől, mert a szankciót elrendelők szándéka éppen az, hogy háborúzni nem akarnak, de az agresszort ilyen módon büntetni igen. Azzal tisztában kell lenni, hogy a szankciók nem állítják le a háborút.

Az oroszok veszteségei óriásiak. Elvesztették 1400 harckocsijukat, ami a teljes készletük negyvenegy százaléka; háromezer van/volt nekik. Mellette 60–65 ezerre tehető a harcokban meghalt orosz katonák száma, és közel 100 ezerre a sebesültek és az eltűnteké. (Ez utóbbi tartalmazza az elhunytak számát is.)

 

Nagyon elgondolkoztató lélektani összefüggésre is ráirányította a figyelmet Tálas Péter az orosz katonai veszteségek kapcsán. A halálozások magas száma nem kezdte és nem fogja kikezdeni az orosz társadalmat – vélekedett, aminek az a magyarázata, hogy a katonák családtagjai nem szívesen hinnének abban, hogy hozzátartozóik tévedésből, egy rossz ügyért, egy igazságtalanul indított háborúban haltak volna meg. Helyette hősnek tartják az elesett katonákat, és az orosz állam is csak akkor gondoskodik a gyászoló családok megsegítéséről, ha ezt a felfogást képviselik a hozzátartozók.

 

Hogy mi lehet adott esetben az ukrán vereség mértéke? – tette fel a kérdést Tálas Péter, érzékeltetve, hogy a dolgok mai állása nem erre enged következtetni. Az oroszok jelenleg Ukrajna területének tizenhat százalékát foglalták el, ennyit tehát veszthetnek az ukránok.

 

Ugyanakkor az is igaz, hogy az Egyesült Államok politikai és katonai vezetése sem gondolta korábban, hogy ilyen sokáig kitartanak az ukránok. Igaz, azt sem gondolta senki, hogy az orosz hadseregről kiderül, hogy korántsem olyan erős és ütőképes, mint gondolták.

 

Az ukránok ma történelmet írnak, és ezzel ők pontosan tisztában vannak – zárta szavait Tálas Péter, aki az elmondottakhoz hozzátette, hogy van valami, ami az eddig elhangzottakat zárójelbe teheti, ez pedig a klímaváltozás, ami valós és súlyos veszély az egész emberiségre nézve.