Találkozunk áprilisban – Dombai Tünde jegyzete

Dombai Tünde

2022. március 06. 08:30

Találkozunk áprilisban – Dombai
Tünde jegyzete

Egy hónap múlva ilyenkor már a parlamenti választás hétvégéje lesz. Három papírt fogunk kapni: egyet a pártokról, egy másikat az országgyűlésiképviselő-jelöltekről, egy harmadikat pedig a Fidesz szánalmas népszavazásáról, amellyel az ovisokat védelmezi a nemváltástól. Mindhárom papír önmagában érvényes, szóval ha a kormány hülyeségéről nem akarunk szavazni, megtehetjük, de ha a nemet és az igent is beikszeljük, akkor az a voksunk tényleg érvénytelen lesz, és attól még a képviselőkre és a pártokra leadott szavazatunk érvényes marad.

 

Igen, bizony, mindez egy hónap múlva. Amennyire pár hete még rettentő közelinek éreztem április 3-ikát, most annyira messzinek tűnik. Fura az élet; mennyire megváltoztatja a gondolkodásunkat, ha a szomszéd országot lerohanja egy világhatalom.

 

Szándékosan nem azt írom, hogy elkezdődött a háború, mert az már tart nyolc éve. Csakhogy az eddig több ezer kilométerre, Ukrajna másik felén zajlott, nem is vettünk róla tudomást.

 

De az hagyján, sem az USA, sem a NATO nem szállt be látványos farokméregetéssel. Sőt bátorították is Ukrajnát, kérhetné a NATO-felvételét. Hogy ez nyíltszíni provokáció, és az orosz elnök ezt nem fogja annyiban hagyni, az nem érdekelt senkit. Most meg mintha eszköztelenül tárnák szét a karjukat, miként is lehetne beavatkozni úgy, hogy nem avatkoznak be. Mint nálunk, 1956-ban.

 

Spekulál mindenki, mi lesz ebből, bennünket hogy érint ez az újabb válság, meddig fog tartani. Tisztára, mint a Covid-járvány első hónapjaiban, amikor csak álltunk, és néztünk ki a fejünkből az információk és a propaganda kereszttüzében. Aki tehette, mert nem érintette, de már elfáradt az aggodalomban, inkább benézett a hűtőbe: mit egyek vacsorára? Hisz úgysem tehetek semmit egyedül.

 

Kollégák kérdezték, milyen a szláv lélek, merthogy orosz szakot végeztem az egyetemen, ez alapján csak levonok valami következtetést. Hát le.

 

Ugyanazt, amit itthon: a vezér agresszív diktátor, az ő elméjét nem szabad összekeverni az országéval. Persze ehhez sem Oroszországban, sem nálunk nem az állami propagandagépezetet kell figyelni, mert abból csak rózsaszín revü bontakozik ki. Igen, bizony, ilyet láthattak az orosz állami tévé nézői Ukrajna lerohanásának reggelén. Mert az ő agresszív diktátoruk, aki már örökös elnököt kreált magából, szinte minden más hírcsatornát elzárt, aki nem tetszik neki, azt elüldözi, bebörtönzi, megmérgezteti, lelöveti, kilöketi egy ablakból.

 

Hogy lehetne egy lapon említeni a vezért és országát? Mi is kikérnénk magunknak. Mint ahogy ki is kérjük. Mert láttuk pávatáncolni a mi vezérünket Putyinnál a moszkvai békemisszióban, pár hétre rá meg visszakozni, hogy ugyebár mi mégiscsak a NATO része lennénk. Arra is figyel, nehogy lemigránsozza az ukrajnai menekülteket, akik kedvéért az eddigi törvényeket is módosíttatta. Mert akár jól jöhet a mi vezérünknek, ha baj van, hiszen ott lehet lenni a gáton, a határon, hiszen ki más védhetne meg bennünket, és már szajkózza: neki Magyarország biztonsága az első. A sajátja legalábbis feltétlenül, azt látjuk. Mindeközben azért a magyarok nagy többsége tisztában van vele, mi a saját érdeke, nem véletlenül EU- és NATO-párti, amióta csak beléptünk. Mint ahogy azt is érti, hogy nem ezek bomlasztására van szükség, hanem, épp ellenkezőleg, a megerősítésére, amihez bizalom kell, nem pávatánc.

 

És itt megint felmerül a kérdés: mit tehetek én egyedül? Hát azt, hogy nem legyintek rá, hanem változtatok, amire ugyan ritkán adódik alkalom, de április 3-án biztosan. Éljünk tehát a lehetőséggel, és találkozzunk áprilisban!