Tájm – Sinkovics Gábor jegyzete

Sinkovics Gábor

2022. november 02. 14:39

Tájm – Sinkovics Gábor jegyzete

„Isten, az egyetlen akiért az idő dolgozik...”

 

Graham Greene

 

A szürke akárhány árnyalata. Talán már hatvan, esetleg nyolcvanhárom? Mindegy is. Beborít, körbeölel bennünket a szürkeség, mintha egy óriási festő átpingálta volna a földgolyót. Ilyenkor jó begubózni, bezárkózni, az ablakon kikukucskálni. Pohár bor, finom zene, gyengéd érintések. Van még ilyen? Odafigyelünk egyáltalán arra, hogy – legyen ilyen? Odafigyelünk még magunkra? A boldogságmorzsák keresésére? Vagy csak tesszük a dolgunk, és egyik nap karol bele a másikba egyformán.

 

Az időről is beszélgetnék veled, Bandi bá’ a múló időről, amely, és talán ezzel nem sértelek meg, nem neked, nektek dolgozik. Mondod a magadét és néha aggódva figyellek, mert a kelleténél vörösebb a fejed, a végén még gutaütést kapsz.

 

Vissza kéne fognod magad, Bandi bá’.

Túl sok az indulat benned – túl sok az indulat bennetek. Miért kiabálsz? Miért kiabálod világgá, hogy mennyi gyűlölet dolgozik benned? Mert ez a legutóbbi kirohanásod Bandi bá’ hát tudod...

 

„Egy olyan söpredék lepte el a pedagógusi pályát, és megint csak tisztelet azon kivételeknek, akik lassan nem mernek megszólalni. Egy ilyen momentumos, nagypofájú, nihilista, semmiházi társaság lepte el az iskolákat. Beleértve az egyházi iskolákat is...”

 

Rátettél egy lapáttal, Bandi bá’.

Ez még a szutykos odúnál is erősebb monológ volt. Szutykos odúnak nevezted a Színház és Színművészeti Főiskolát, a helyet, ahol színészlegendák, közönségkedvencek, életünk megédesítői tanultak, vagy épp tanítottak. Beleszartál a közepébe, Bandi bá’ ne finomkodjunk. Ilyen alpári módon beszélni, egy patinás intézményről, ehhez kell sok-sok keserűség.

 

Ott benned.

 

Ott bennetek, mert egyre nehezebben viselitek a kritikát, a rendszerellenes véleményeket. Nem áll jól a szénátok, Bandi bá’. Hiába a közvélemény-kutatások, hiába az unalomig ismételt statisztikák, egyre kevesebben szeretnek benneteket.

 

Mindezt úgy, hogy nincs is ellenfeletek.

Mint amikor Kovács Jenőné kosztümben, magas sarkúban futballozott egyedül a Pörölycápák ellen. Nagyjából ilyen a ti ellenfeletek.

 

Egyébként, hajrá, Kovács néni!

 

De annyi mindenről kellene beszélgetnünk, Bandi bá’.

 

A szürkeség kihozza az emberből a melankóliát. Láttad-e például azt a sok lelkes, elszánt fiatalt ott az utcán? Láttad-e rajtuk, hogy már unják a süket dumátokat, a mellébeszéléseteket, a kamu ideológiátokat? Most aztán nem írhatta a sok csicskátok, a csicska újságaitokban, hogy: „néhány hőbörgő narkós gyerek randalírozott az utcán...”

 

Ez már nem erről szólt, Bandi bá’.

Ez már a jövőről szólt – a jövőről, amelytől ti joggal félhettek. Ezért is megdöbbentő, hogy te söpredéknek nevezted azokat, akik a maguk és a társaik igazáért és valóban a jövőért mentek utcára.

  • Söpredék tanárok?
  • Söpredék diákok?
  • Söpredék magyarok?
  • Jól van ez így, Bandi bá’?!
  • Nem unjátok még a gyűlölködést, a megosztottságot?

Tudom, kényelmetlen már-már feldolgozhatatlan a számotokra, hogy az utcán nem csőre töltött esernyővel bandukoló nyugdíjasok mennek szép sorban Békemenetnek becézve. Az az igazi, ha ti uraljátok a terepet, a közbeszédet, a gondolkodást. De látod, egyszer csak betelik a pohár, egyszer csak ellenfél nélkül is vereséget lehet szenvedni.

 

Lélekben, gondolkodásban.

 

Vajon mit éreztek, amikor hatvan-hetvenezer ember gyűlöl benneteket hangosan, szókimondóan, elszántan, félelem nélkül? És tudod, Bandi bá’ ebben a dühben vastagon benne vagytok ti is. Ti ott négyen, vagy akárhányan abban a stúdióban, ahogy hétről-hétre mondjátok a magatokét. Négy búval baszott, folyton ugyanarról beszélő, kiöregedett alak. Így gondolnak rátok a fiatalok, Bandi bá’. Pedig nem is tudják, hogy kik voltatok ti valójában. Hogy ez a fiatal demokrata álarc, mire is lett lecserélve? A párttal a néppel egy az utunk, ugye, Bandi bá’. Meg a Népszabadság. Meg az elvtársak közelsége, meg a megfelelési kényszer. Jó ha az ember minden rendszerben kinyalja a seggét annak, akinek kell. Így lehet csak igazán érvényesülni.

 

De... Egyszer megtehetnétek, hogy őszinték vagytok a stúdióban.

Hogy őszintén beszéltek arról, milyen Magyarországot szeretnétek. Nem csak így utalgatva, sejtelmesen, közhelyeket pufogtatva, hogy így a konzervatív gondolkodás, meg úgy a hazafias érzelmek. Mondjátok el, Bandi bá’ ennek a több tízezer fiatalnak, hogy milyen a ti Magyarországotok! Mit jelent a hétköznapokban konzervatívnak lenni? Hazafiként gondolkodni. Mert az nem az, amit a vezéretek, meg az ő pártja csinál. A harsogás, a propaganda mellett és mögött. Ennek semmi köze a konzervativizmushoz. Mit gondoltok, hogyan folytatódik majd a történet? A pedagógusok, a diákok, az elégedetlenkedők története? Elhallgatnak majd, mert ezt várjátok tőlük, hogy kussolnak, ahogy eddig is tették. Majd nem zavarja őket a gázszerelő családjának további terjeszkedése Tihanyban. Talán olvastad a hírekben, Bandi bá’.

Nem zavarja majd a lefogyasztott, önmaga paródiájává vált gázszerelő megjelenése Eszéken a futballstadionban. Mert hát nekünk Eszéken is szükségünk van egy futballstadionra. Hogy lesz így béke és nyugalom ebben az országban? Jön a karácsony, mert az idő rohan, és az idő nem nektek dolgozik, Bandi bá’. Jön a karácsony, és sok százezer, tán néhány millió ember rémülten, rettegve várja, mint az ötvenes években, amikor otthon összetákolt faródli volt a fa alatt az ajándék a gyereknek. Mert van ilyen Magyarország, Bandi bá’, ha nem beszéltek róla, akkor is létezik. Szegény Magyarország.

 

És nem a háború miatt, hiába harsogjátok. Egyébként botrányos az a plakát, Bandi bá’. Az a bombás, az a minden útszélen kirakott, olyan mintha egy gondosan becsomagolt Negró látszana rajta – a torok kéményseprője.

 

Meddig nézitek hülyének az embereket?

Meddig hagyjátok lerohadni az egészségügyet?! Voltál mostanában kórházban, Bandi bá’, mert ha nem, akkor csak úgy kíváncsiságból, kirándulásként nézzél be valamelyik egészségügyi intézménybe. Elámulsz. Meddig hagyjátok még tiltakozni a pedagógusokat, a diákokat, meddig húzzátok az időt Brüsszelre, az elátkozott birodalomra hivatkozva.

 

De legalább csendben maradnátok.

 

Mert ez az uszítás, ez a söpredékezés most öngól a javából.

 

Mintha a Pörölycápák lőnének egyet Kovács Jenőné ellen.

 

A szürke akárhány árnyalatához passzol a csend, és egy pohár bor, hozzá gyönyörű zene. Hallgasd meg, Bandi bá’ a Time-ot, lúdbőröztető, nézd, ahogy csinos, szépséges hölgyek szólaltatják meg a vonósokat, feledkezz bele a pillanatba, és kérj bocsánatot attól a sok ezer embertől akit megsértettél. Vagy legközelebb menj oda közéjük, ha utcára vonulnak, és nézz a szemükbe.

 

Férfias, bátor dolog lenne.

 

Szembenézni végre a valósággal.

 

Vélemények

mutasd mind