Tábla őrzi Máriáss József emlékét lakóházánál

Szeged önkormányzata, a Szeged Nemzeti Színház, a MASZK egyesület és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház közösen állíttatta azt az emléktáblát, ami mostantól látható a Kárász utca 10. szám alatt, emlékezve a Jászai Mari-díjas, Érdemes művészre.
Tábla őrzi Máriáss József emlékét
lakóházánál

– Majdnem harminc éven át lépett ki mindig ezen a kapun és indult el jobbra, a színház felé. Komótosan ballagott. A színházban a nézők csillogó szemmel játszottak vele, akiknek mindig megsimogatta a szívüket – mondta özvegye, Lados Ibolya Máriáss Józsefről.

 

Máriáss Józsefet többségünk így ismerte: Bőhm a Szomszédok teleregényből.

 

 

A táblaavatón Kozma József közgyűlési képviselő, a kulturális bizottság elnökeként Szeged nevében arról beszélt, emléktáblát annak avatunk, akire jó szívvel emlékezünk. Majd röviden ismertette Máriáss József életútját, hogy Dunakeszin született 1920-ban. A Pázmány Péter Tudományegyetem joghallgatója volt, majd a színészetet Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanulta. 1946-ban kezdte pályáját a Belvárosi Színházban. Az Ifjúsági Színházban és a Vidám Színpadon is játszott. 1949 és 1954 között tagja volt a győri színháznak, 1963-ban és 1965-ben az egri Gárdonyi Géza, 1964-ben a kecskeméti Katona József valamint a szolnoki Szigligeti, majd 1969 és 1982 között a Szegedi Nemzeti, majd 1983-tól 1986-ig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban játszott.

 

Kozma József elmondta azt is, Máriáss József 1990-ben belépett az MSZP-be, majd a párt önkormányzati képviselőjelöltje lett. 1989-től súlyos betegsége miatt már nem lépett színpadra, a de Szomszédok című sorozatban haláláig játszott, szó szerint: a 105. fejezet készítése közben halt meg.

 

 

– Máriáss Józsefre az emberre, a művészre emlékezni mindig a mi dolgunk lesz, a városunk kultúrájára büszke, szegedi embereknek a dolga lesz. Ápoljuk együtt az emlékét – mondta Kozma József.

Az emléktáblát a beszédek után Balog József, a MASZK Egyesület elnöke és Kozma József leplezte le. Az avatóünnepségen ott volt Máriáss József pályatársa, Király Levente, Kossuth-díjas színész, A nemzet színésze, ott volt Rácz Tibor színművész és Vajda Júlia Liszt-díjas operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagjai.

Címlapon

mutasd mind