Sztrájk a jövőért – Lakner Zoltán jegyzete

Lakner Zoltán

2022. február 10. 11:55

Sztrájk a jövőért – Lakner Zoltán
jegyzete

Kétórás sztrájkot is képtelen megemészteni a kormány, a tanárok múlt hétfői figyelmeztető munkabeszüntetését is igyekeztek központi és helyi intézményi fenyegetésekkel aláásni. Érdemi válasz a követelésekre nincs, csak megfélemlítés, amelynek újabb erőpróbája következhet márciusban, amikor a pedagógusok már egész napos, és akár határozatlan idejű sztrájkba kezdhetnek.

 

Amit a pedagógusok követelnek, az végül is egyszerű, és – a járványügyi szabályozások enyhítését leszámítva – régi problémákra reflektálnak: legyen magasabb a bér és kisebb a munkaterhelés.

 

Ma az a helyzet ugyanis, hogy a magyar tanárok az OECD országok körében a legrosszabbul fizetettek, az óraszám és az adminisztratív terhelésük viszont a legmagasabbak közé tartozik. A diplomás átlagfizetéshez képest nálunk az egyik legnagyobb a lemaradás a tanári béreket illetően (EU-s átlagban a tanárok a diplomás átlagbér 90 százalékát keresik, nálunk 68 százalékát). Ahhoz, hogy valaki a tanári pályán, saját kategóriájában elérje a csúcsfizetést, 42 évnek kell eltelnie, míg Lengyelországban húsznak.

 

A pedagógusok átlagéletkora – akárcsak például a háziorvosoké – egyre emelkedik, többen vannak, akik elhagyják a pályát, mint akik belépnek. Ma már az a kivétel, ha valamilyen szakemberből nem szenved hiányt egy iskola.

 

Eközben a magyar diákok teljesítménye romlott a nemzetközi kompetenciamérésekben, mégpedig az egyik legnagyobb mértékű romlást produkálta Magyarország az elmúlt évtizedben.

 

Ha ez nem lenne elég, a hazai iskolarendszer még szélsőséges egyenlőtlenségekkel is terhelt, regionálisan, és az egyes intézmények között is.

 

Kirívóan magas a lemorzsolódás aránya, aminek az a következménye, hogy az iskolarendszerből kiszoruló gyerekeknek felnőve nem lesz esélyük jól keresni – és sokat adózni az egész társadalom számára –, valamint a fennálló struktúrában nagy eséllyel még tovább is örökítik hátrányos helyzetüket, ugyanúgy, ahogy ők is megörökölték.

 

Mindeközben, ez már aligha meglepő, az ország keveset költ az oktatási rendszerre, e tekintetben az EU utolsó harmadában vagyunk.

És mindez tulajdonképpen csak ízelítő a problémák sorából.

 

Különösen elgondolkodtató, hogyan juthatott idáig a helyzet, mekkora szerepet játszik ebben az, hogy a magyar társadalomban fájdalmasan hiányzó érték nemcsak a szolidaritás, de az önérdek felismerése is.

 

Egyrészt, ha az egyik rossz helyzetben lévő csoport a másik mellé áll a bajban, és viszont, akkor közös erőfeszítésekkel segíthetik mindkettejük céljainak elérését. Másrészt, ha ez nem volna elég, a tanárok, tanítók, pedagógiai asszisztensek, és mások, akik az iskolában dolgoznak, az intézményeket működtetik, mégiscsak azok az emberek, akikre a szülők a gyerekeiket rábízzák minden egyes hétköznapjuk meghatározó részében. A pedagógusok és más iskolai dolgozók magas képzettsége, jó mentális állapota, általános jóléte a társadalom széles rétegeinek alapvető önérdeke is. Hiszen ahol jól vannak a pedagógusok, sokkal nagyobb az esély arra, hogy a gyerekek is jól legyenek.

 

És ez az összefüggés fordítva is igaz.

 

A pedagógusok sztrájkja tehát nem is annyira közvetve arról szól, jobb lesz-e a gyerekeknek most, és jobb lesz-e a mai gyerekeknek a felnőtt életükben. Az ezt célzó megmozdulásokat próbálja lesöpörni a kormány azzal az indoklással, hogy dehát volt 10 százalékos emelés, meg azzal, hogy nem hajlandó megállapodni az egész napos sztrájk megkezdéséhez szükséges elégséges szolgáltatásról, valamint azzal, hogy a komisszárnak használt (és ezt a szerepet gyakran be is töltő) tankerületek és igazgatók révén megfélemlítéssel aknázza alá a munkabeszüntetést.

 

Le lehet persze nyomni mindenkit a víz alá, és lehet tétlenül szemlélni is mindezt, csak éppen közben itt marad az ország egy drámain rossz és tovább romló oktatási rendszerrel, amelyben néhány kevesek által elérhető csúcsintézmény és szintén néhány pedagógus – a kiégésig tartó hősies – küzdelme ad csupán esélyt a gyerekeknek, hogy jobb helyzetbe kerülhessenek. Semmi más.

 

A kormányzati győzelmi jelentések és önkényeskedések közepette a jövőnk felélése zavartalanul folytatódik.