„Ma, 2043. január 31-én eszembe jutott egy napra pontosan húsz éve történt gálaest Budapesten, még az emigráció előtti évekből. Ötvenkét éves voltam, és akkoriban havonta nyolcezer ember járt a darabjaimra minden hónapban. Az Orbán-rendszer túl volt a negyedik kétharmadán, úgyhogy a legnaivabbak sem tápláltak már reményeket arról, hogy a rezsim valaha is leváltható lesz” - kezdett bele beszédébe Pintér Béla rendező kedden, a Tanítanék Mozgalom zárt körű évértékelő gáláján a Trafóban.

A tanártüntetésekre rátérve Pintér azt mondta, 

„sok embert megmozgattak, részt vett bennük több mint ezer tanár, de akkor Magyarországon százezer pedagógus tanított, és bizony kilencven-valahányezren otthon maradtak és hallgattak. De vajon miért hallgattak? Azért, mert egyetértettek ugyan a sztrájkok és tüntetések céljaival, de a ravasz gazda iránt érzett szeretetük felülírta lelkükben a hivatásuk szeretetét? Vagy egyszerűen csak azért, mert féltek? Ma sem tudjuk a pontos választ, mindenesetre hallgattak és sajnos nem változott semmi sem”.

Oktatás persze az elképzelt 2043-ban is van Magyarországon, csak épp a diákok már nem tüntetnek a tanáraikért, hanem feljelentik őket. A kétszeres Kossuth-díjas Rákay Philipet viszont csodálják, ő pedig - oktatási államtitkárként - „óvó tekintettel figyeli, ápolgatja az ifjúságot”.

Beszéde végén Pintér a tüntetéseken részt vevő tanárokat és diákokat szólította meg:

„Ti bátor magyar pedagógusok! Ti tüzes szívkohók! És ti! Ti nemes, küzdő, szabadlelkű diákok! Ti voltatok az utolsók ebben az országban, akik ki mertek állni a jogaikért, az igazságukért és a szellem szabadságáért, és ezért az Isten áldjon meg benneteket! Jó lenne újra ott lenni, és persze jó lenne, ha húsz évvel fiatalabb lehetnék, de nem panaszkodom! Hálát adok a sorsnak, hogy megértem a hetvenkettedik születésnapomat is, és olyan jó erőben vagyok még, hogy ki tudom hordani az újságot havonta nyolcezer embernek, itt, Karlsruhe-ban, ahol tizenöt éve élek”.

A teljes beszéd itt olvasható.