Szombati kormányinfo: Gulyás Gergely nem cáfolta a trafikok mintájára kreált nemzeti tüzépek létrejöttét

Egymás után volt kormányülés és a balatonfüredi frakcióülés, így a Kormányinfón sem hangzott el sok újdonság a frakció sajtótájékoztatóján elhangzottakhoz képest. Gulyás Gergely ezt előre is bocsátotta, így egy sor már ismert dolgot sorolt: a háborús válságból való kilábalás útja egyedül a béke, a svédek és a finnek NATO csatlakozását támogatni fogják, és a BTK szigorítása elkerülhetetlen a közelmúltban napvilágot látott pedofil ügy miatt, ez utóbbi okán a miniszterelnök egyeztetett is Pintér Sándorral. Ennek kapcsán Gulyás azt is elmondta, hogy azt a tankerületi vezetőt már elbocsátották, aki korábban ugyan figyelmeztette a pedofil pedagógiai asszisztenst egy fesztiválon történtek miatt, de nem távolította el őt azonnal az intézményből.
Újságírói kérdésre a nemzeti tüzépekre is kitért, amelyről pénteken írt a hvg.hu a szerkesztőségükhöz eljutott munkaanyag alapján, erről a szeged.hu is beszámolt. Gulyás nem cáfolta, hogy kormányülésen tárgyaltak az építésügy jogszabályi átalakításáról, amelynek része lehet a kiszivárgott munkaanyag, mely szerint
gyakorlatilag az állam elrekvirálná a túl drágán értékesített, a hazai piacon hiánycikknek számító építőanyagokat, és ezeket állami kiskereskedelmi hálózatban forgalmazná.
A tervezet meglétét tehát nem cáfolta Gulyás Gergely, de hozzátette, hogy a részletek kidolgozása folyik, a minisztérium szakemberei dolgoznak ezen.
Gulyás Gergely, szintén újságírói kérdésre, kitért a Győrben ügyeletet nem vállaló orvosok kapcsán a Magyar Orvosi Kamarára is. A miniszter szerint a MOK veszélyezteti az ellátást azzal, hogy az orvosokat fenyegeti. Ez Gulyás szerint elvtelen, és elfogadhatatlan, a kamarának ezt be kell fejeznie és bocsánatot kell kérnie. Szerinte a MOK visszaélt hatalmával, soha ilyen az elmúlt 32 évben nem volt. Ha a kamarában valaki politizálni akar, lépjenek be a pártokba. Az ügyeleti rendszer átalakítása Gulyás szerint egyeztetve volt a kamarával is.
A Kormányinfón kiderült az is, hogy Németh Zsolt és Hende Csaba utaznak a skandináv államokba, erről a delegációról döntöttek a balatonfüredi frakcióülésen.
Azóta több forrásból is megerősítették kormánytagok, de maga a miniszterelnök is pénteki rádióinterjújában, hogy minden kétséget kizáróan meg fogják a két állam felvételét a NATO-ba. Így lényegében inkább csak tájékozódó látogatást tesznek a képviselők a felvételüket kérő államokban, hogy tisztázzák a korábbi konfliktusaikat.