Szökőkutakról és sebekről – Kiss Lóránt tárcája

Kiss Lóránt

2022. május 24. 18:18

Szökőkutakról és sebekről – Kiss
Lóránt tárcája

Bár éghajlatunk szerencsére mind a négy évszak áldásaiból és átkaiból részesít minket, kétségtelen, hogy a városokat nyarakhoz építették. Például a szökőkutakhoz, amelyek igazán csak a kánikulában nyernek értelmet. Nyáron használják őket, télen el is zárják a vizet bennük, bele is fagyna, ha nem így tennének. Az év felében magasba törő vízszobrokat formálnak, hogy valamiféle enyhet adjanak a forróságtól szenvedő polgároknak, télen pedig hideg betonkráterként éktelenkednek a tereken. Nyaranta a természet előretolt helyőrségei, télen tátongó sebek.

 

Ha télen egy olyan ember érkezne a városba, mondjuk épp egy északi ország lakója, aki nem ismeri a szökőkutat, az nem is látná a földbe süllyesztett mélyedéseknek az értelmét, nem értené, hogy mi célt szolgálhatnak. Talán ez a város ennyire szereti a fiataljait, hogy gördeszkapályákat épít nekik városszerte? Vagy ezek nagy, közös városi disznóvágások színterei, és azért ilyen az alakjuk, hogy összegyűjtse a vért? Vagy egy nehezen érthető művészeti projekt kísérletezik épp a terekkel?

 

(fotó: Prokopp Alexandra)

 

A téli város még nem teljes és nem érthető, de a nyár közeledtével lassan minden visszanyeri a funkcióját. A szökőkút például felfrissíti a levegőt, találkozóhely, látványosság, sőt a víz zenei kísérettel mozog, így voltaképp tánc is. A szépség egyesül bennük a praktikummal, innen lehet tudni, hogy bár ezeket a szökőkutakat városi kezek építették városiaknak, inkább tartozik a természethez, mint a városhoz.

 

Ezért szeretünk annyira megpihenni a csobogó víznél egy tikkasztó napon, ezért üldögélünk éjjel sörözés közben a padkán, mert bár a legforgalmasabb tér közepén vagyunk, mégis olyan mintha egy patak mellett ülnénk, ahol senki nem sürget, senki nem akar tőlünk semmit. Csak mi vagyunk, és a kristálytiszta, átlátszóan egyszerű, mégis, nélkülözhetetlen víz.

 

Kiss Lóránt költő, az Eközben Szegeden szerkesztője.