Szlovéniában ismét szabad lesz a közmédia

Nálunk ezzel szemben a kormánypárti propaganda legfontosabb szócsöve.
Kékes Viktória

2022. december 12. 13:15

Szlovéniában ismét szabad lesz a közmédia

November utolsó hétvégéjén a szlovénok népszavazást tartottak arról, hogy engedélyezzék-e a parlamentnek, hogy kinevezhesse a közszolgálati televíziós műsorszolgáltató és hírszolgáltató szervezetek programigazgatósági tagjainak többségét. A szavazók 62 százaléka mondta azt, hogy ezt meg kell tiltani – írja a G7. A referendumot az áprilisban megválasztott új kormány írta ki, amelynek meggyőződése, hogy a közmédiát depolitizálni kell, annak vezetését pedig a civil szférából érkező szakemberekre kell bízni.

 

Nyugati szomszédunkkal ellentétben nálunk a közmédia a kormányzati propaganda egyik legfontosabb eszköze. 

 

A G7 arra emlékeztet, hogy a Fidesz 2010-es hatalomra jutását követően jelentős átszervezések indultak a közszolgálati médiában, melynek költségvetése évről évre egyre nagyobb lett (idén elérte az 1,3 milliárdot), miközben az azt ellenőrizni hivatott testület, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa kormánypárti emberekkel lett feltöltve. A kormánypárti befolyásra számos bizonyíték áll rendelkezésünkre az elmúlt 12 évből:

 

2020-ban például egy, a Szabad Európa által megszerzett hangfelvételen - két hónappal az európai parlamenti választások előtt – az hallható, hogy a köztévé híradójának akkori vezető szerkesztője, Bende Balázs arról beszél az alkalmazottaknak, hogy a köztévében „nem az ellenzéki összefogást támogatják, akit ez váratlanul ér, az menjen haza”. Nemrégiben szintén a Szabad Európa szólaltatott meg több, a közmédiánál dolgozó munkatársat, akik elmondták, hogyan kell anyagokat gyártaniuk úgy, hogy az a kormány narratíváját és aktuális politikai érdekeit segítse. Az sem egy mellékes információ, hogy az MTVA vezérigazgatói tisztségét 2018 óta betöltő Papp Dánielt korábban hírhamisításon kapták.

 

Az elmúlt évtizedben az Orbán-kormányok átalakították az ország médiapiacát. Átvették az irányítást az állami média felett, és több száz kiadó tulajdonjogát kormánybarát szervezetek kezében összpontosították. A Riporterek Határok Nélkül érdekvédelmi szervezet Magyarországot a sajtószabadság tekintetében a 85. helyre sorolta a világon, olyan országok előztek meg minket, mint Szerbia, Kirgizisztán és Haiti. A szervezet értékelése szerint a Fidesz 2010-es hatalomra kerülését követően lépésről-lépésre irányítása alá vonta a magyar médiát. A politikai-gazdasági manővereknek és a kormánypárthoz közel álló oligarchák médiavállalkozások megvásárlásának köszönhetően a Fidesz ma már az ország médiapalettájának 80 százalékát ellenőrzi. Orbán Viktor – az uniós vezetők közül elsőként – a szervezet „sajtószabadság ellenségeit” felsoroló listájára került fel. Ezen 37 olyan állam- és kormányfő szerepel, akik „különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság kíméletlen elnyomását”. Mindezek miatt Magyarország médiavilága „erősen torz”, és a magyarok egy része nem fér hozzá rendszeresen a politikai témák független híradásaihoz. Hatalmas összegű állami reklámot juttatnak el a kizárólag a kormány politikai üzeneteit harsogó médiához, nyomást gyakorolva ezzel a viszonylag kevés maradék független kiadványra. Sőt, a többek között a 24.hu-t kiadó, kormánytól független Centrál Médiacsoport tulajdonosa szerint a nyomásgyakorlás egy új szintet ért el, amely világos üzenetet küld mindenki számára: ha nem vagy velünk és kinyitod a szád, megtorlásra számíthatsz.

Címlapon

mutasd mind