Szinte mindenki tiltakozik az új kata-törvény ellen

Mindenkit meglepett az a sietség, ahogy a parlament pucsszerűen, két nap alatt elfogadta a kata-törvény jelentős szigorítását, amely több százezer vállalkozót állít nehéz helyzet elé. A döntés az élet számos területén fog nehézségeket okozni például az egészségügyben.
Vass Imre

2022. július 13. 15:33

Szinte mindenki tiltakozik az
új kata-törvény ellen

Már kedden, Budapesten többezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a módosítás ellen. A tüntetők elfoglalták a Margit és az Erzsébet hidat , részlegesen megbénítva a főváros közlekedését. Szegeden és Debrecenben is voltak megmozdulások, ma este pedig ismét a Kossuth téren gyűltek össze a tiltakozók. A szakmai szervezetek többsége is felemelte szavát a változtatás ellen. 

 

A tiltakozások ellenére a fideszes többség, minden társadalmi egyeztetést, konzultáció és hatástanulmányok nélkül megszavazta a Kata-törvény módosítását. Az ellenzéki politikusok ma értékelték az országgyűlés keddi döntését.

 

Z. Kárpád Dániel, a Jobbik országgyűléi képviselője szerint gyalázatos, hogy a parlamentben a fideszes képviselők megszavazták az a megszorító csomagot, amellyel több százezer ember és családot hoz nehéz helyzetbe. A politikus szégyenletesnek tartja, hogy a kormány a katás vállalkozókon szeretné megspórolni az elhibázott gazdaságpolitika árát, közben pedig nem tamogatják a multicégek megadóztatását.  

 

Szabó Sándor, szegedi szocialista országgyűlési képviselője szerint a kormány ismét hazudott, hisz azt mondták a választások előtt, hogy nem lesz megszorítás, nem lesz adóemelés. Ennek ellenére egy olyan törvény fogadtak el, amely egy drasztikus adóemelés, amely több mint 1 millió embert hoz nehéz helyzetbe. 

 

Szabó Sándor szerint a kormánynak nem külső körülményekre kellene hivatkoznia, hanem megállapodni Brüsszellel és hozza Magyarország az uniós forrásokat, valamit tisztességes gazdaságpolitikát kellene folytatnia. Jelenleg amit a kormány csinál, az ámokfutás.

 

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István szerint nem is volt nagy tüntetés. A változtatásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott a HírTV-ben, hogy mindenki folytathatja a munkáját, legrosszabb esetben adónemet kell váltani, ami egyébként nem jelenti azt, hogy az adóterhe meg fog növekedni. Ennek ellentmondanak a szakértő számításai, aki azt nézte meg, mennyivel kell többet fizetnie annak, aki a kata helyett az általányadózást választja. Angyal József adószakértő szerint egy olyan vállalkozó, aki katásként 12 millió forintos bevételt ért el, annak ötszörösére emelkedik az adózása, tehát jelentős az adóteher növekedés.

 

A tövénymódosítás ötletgazdája Parragh László, bár „kicsit erőteljesnek találta a módosítást”, a Magyar Televíziónak azt mondta, hogy az ő lelkiismerete „abszolút egyszerű és tiszta”. A Demokratikus Koalíció ennek ellenére úgy véli Parragh Lászlónak mennie kell.

 

 

Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke még kedden bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak a Kata-törvény módosítása miatt, mivel véleménye szerint egy jogállamban nem lehet emberek, családok százezreivel azt csinálni, hogy egyik hónapról a másikra elvágják őket a bevételi forrásaiktól. 

 

Az MSZP Frakció szerdán levélben fordult Novák Katalin köztársasági elnökhöz, hogy többszázezer magyar munkavállaló megélhetésének, biztonságának érdekében, ne írja alá a kisadózó vállalkozások tételes adójára vonatkozó törvénymódosítást, küldje azt vissza az Országgyűlés elé.

 

Címlapon

mutasd mind