Szinte biztos, hogy a következő hetekben nem lehet majd tankolni a Balatonnál

Kritikus lesz a következő időszak, főként a kisebb benzinkutak lesznek nagy bajban.
Kékes Viktória

2022. augusztus 03. 12:11

Szinte biztos, hogy a következő hetekben nem lehet majd tankolni a Balatonnál

Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője az RTL Klub Reggeli című műsorában arról beszélt, hogy az üzemanyaghiányra a legjobb megoldás az lenne, ha teljesen kivezetnék a hatósági árat. 

 

A szakértő arra emlékeztetett, hogy augusztusban a Mol történetének eddigi legnagyobb karbantartása kezdődik, ami két hónapon át tart a Százhalombattai finomítóban. Az így kieső mennyiséget úgy próbálják pótolni, hogy ebben az időszakban a magyar stratégiai készletből látják el a kutakat. Ám ebből a készletből megint csak a nagyok fognak kapni, a kisebb benzinkutak nem.

 

Szombaton, rendkívüli kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely, hogy akormány a MOL javaslatára változtatott a benzinárstop szabályain: július 30-án 12 órától csak a magántulajdonú gépjárművekre, a mezőgazdasági erőgépekre és a taxikra vonatkozik a 480 forintos hatósági ár.

 

Bujdos Eszter szerint nagyon sok kútnak ismét saját zsebből vagy hitelből kell fedeznie a bér- és rezsiköltségeket:

 

„A következő egy-két hét kritikus lesz,

ezekben a napokban a Balatonon szinte biztos, hogy nem lehet majd tankolni, a turisták miatt nagy az üzemanyaghiány, sokan Veszprémbe járnak be tankolni”.