Színházigazgatói pályázat: a társulati szavazást Barnák László nyerte

A Szegedi Nemzeti Színház társulata zárt ülésen meghallgatta mind a három pályázót, majd szavaztak arról, szerintük kinek kellene vezetnie a következő öt évben az intézményt.
Garai Szakács László

2023. február 28. 17:12

Színházigazgatói pályázat: a
társulati szavazást Barnák László nyerte

A társulati szavazáson

  • Barnák László 150,
  • Peller Károly 83,
  • Tóth Péter 15

szavazatot kapott, közölte a Rádió 88.

 

Ez még nem jelenti azt, hogy Barnák László igazgató mandátuma meghosszabbodott, a társulati szavazás után Szeged közgyűlésének kulturális bizottsága előtt mutatkoznak be a jelöltek, majd a bizottság dönt arról, kit javasolnak Szeged közgyűlésének. A közgyűlés ezután szavaz a színházigazgató személyéről, de mivel a Szegedi Nemzeti Színház állami fenntartású intézmény is, ezért a közgyűlési döntést a Kulturális és Innovációs Minisztérium által kijelölt szakbizottságnak is jóvá kell hagynia. Eddig még soha nem fordult elő olyan, hogy a közgyűlési döntéssel ne értett volna egyet a mindenkori minisztériumi bizottság.

Vélemények

mutasd mind