Szeretnénk-e, hogy a CIA beavatkozzék a magyar választásokba? – Ceglédi Zoltán jegyzete

Egy minapi elszólás kapcsán érdemes egy kicsit hátrébb lépni, és megvizsgálni a belpolitikánk tágabb környezetét, hogy aztán magunkban is tisztázhassuk, mit gondoljunk bármely nagyhatalom magyarországi szándékairól.
Ceglédi Zoltán

2022. január 14. 10:37

Szeretnénk-e, hogy a CIA beavatkozzék
a magyar választásokba? – Ceglédi Zoltán jegyzete

Szándékosan nem említek nevet, mert nem szeretném az egyébként méltatlan hajtóvadászatot tovább erősíteni: egy, a pályán évtizedek óta működő politikai tanácsadó egy rádióműsorban annak lehetőségét vetette fel, hogy az Egyesült Államok titkosszolgálata a környező országokban, illetve nálunk is az amerikai nagyhatalmi érdekekkel és/vagy demokráciaeszménnyel nem egyező rezsimek megbuktatásán dolgozna; jellemzően különböző, e helyi hatalmak politikusai számára kínos ügyek felépítésével, kiszivárogtatásával.

 

Amit biztosan elvetnék, az ennek a bináris, Facebook-kommentelői szintű vizsgálata, amennyiben ezt utáljuk, ha fideszesek vagyunk, és ünnepeljük, ha ellenzékiek. Ez végtelenül ostoba dolog lenne, amit kizárólag, három felkiáltójellel és indokolatlan szóközzel !!! írnának ki !!! az emberek, vagy a még idegesítőbb... nyomatékosítónak gondolt... három ponttal szétszabdalt... mondatkígyókban... fejtenének meg... Azzal viszont már talán egy fokkal rétegzettebben látjuk az ügyet, ha a mérleg egyik serpenyőjébe a nemzeti önrendelkezés iránti, pártpolitikai preferenciáktól független igényünk kerül, miszerint hadd döntse már el a magyar ember, és ne Jack Ryan, hogy kire bízzuk az országot. A másik serpenyőben meg az a klasszikus dilemma van, amelyet legfrissebben Dezső András illusztrált okosan a Fedősztori című könyvében, hogy tudniillik a nem demokratikus keleti rendszerek ellen, a nyugati titkosszolgálatoknak dolgozó ügynök státusza mi legyen egy rendszerváltás után. Ha az ellenzék szerint jelenleg nem jogállamban és nem demokráciában élünk, akkor egy CIA-beavatkozás, hangsúlyozom, ebben a fénytörésben, tehát nem az én álláspontom szerint, hanem ezen logika mentén feltűnhet egy demokráciát helyreállítani igyekvő törekvésnek is. Dezsőnél ugyanez a Kádár-rendszer alatt nyugatiaknak súgó magyar ügynök kérdése (akit nem avattak hőssé).

 

 

Vannak aztán a tények. Budapest ma olyas randihelye lehet a nemzetközi titkosszolgálatoknak, mint volt a nyolcvanas években a két fél Berlin. Teljesen világos, hogy itt fickándozik az orosz titkosszolgálat, a kormány kínai elköteleződése szinte kötelezővé teszi az ázsai ország magyar kémtevékenységét, és igen, evidens, hogy az amerikaiak is operálnak errefelé. Tavaly óta tudható, hogy a CIA a dán titkosszolgálat közbeékelésével hallgatta le éveken át Merkelt, ugyanakkor a német titkosszolgálat meg a francia elnök Sarkozyt. Pláne aktívak kell legyenek a „keleti nyitás” országában, Putyin uniós trójai vírusgazdájánál, itt. Ergo ez van, és meglepetés: Orbán előtt is volt, egy esetleges kormányváltás után is lesz. Folyamatosan megfigyelik és lehallgatják a közéletben, gazdaságban fontos szereplőket.

 

Arra pediglen, hogy mi, magyarok mit kezdhetünk ezzel, három javaslatom lenne.

 

Egy: próbáljon meg a sajtó lehető legtöbb szereplője felzárkózni a feladatához, és tisztázza a viszonyát a titkosszolgálati eredetűnek tűnő anyagokhoz

Vannak a magyar újságírásban heroikus vállalások, melyekből valódi következmények tudnak kipattanni. Például Bodoky Tamás ilyen munkával rakta össze a mára legnagyobb oknyomozó-adatújságíró portált, az Átlátszót; azzal meg a telexig kellett várnunk, hogy végre letáborozzanak az újságírók kamerával a Karmelita elé, és

  • a: ismerjék fel egyáltalán az érkezőket,
  • b: legyenek értelmes, releváns kérdéseik ezek felé, és
  • c: a történteket képesek legyenek egy közérthető, informatív videóban bemutatni.

 

Le is zárták mára előlük a teret, ami nyílt beismerése annak, hogy a kérdezősködők ideget találtak. Mindezeknél kétségkívül egyszerűbb a tizenöt évvel ezelőtti menőség romjai közt csoszogni morózus papókaként, és a „postaládába szél által befúvott” papírokat címlapra rakni; utóbbi esetben viszont nem újságíró vagy, hanem egy túlkoros WOLT-futár hülye sapkában. A titkosszolgálati beavatkozás egyik fontos ellenszere tehát a jól dolgozó, nem pártos, és minőségi sajtónyilvánosság. Itt azért lenne dolog.

 

 

Kettő: próbáljanak meg a potenciális célszemélyek vállalhatóbban élni

Igen, szándékos félremagyarázással, csúsztatással és hamisítással könnyen lehet bárkiből a címlapokon olyan vérnősző barom, aki elsikkasztotta az árvák pénzét is, ámde mégis könnyebb olyan embert lejáratni, akit elég csak levideózni, amint TÉNYLEG csinál valami helytelen dolgot. Például kokainozva beszél arról, hogyan kell százmilliókat lopni, például példás családapának állítja be magát, de egy prostituáltat csinálgat épp, például kenőpénzt vesz át a kocsija mellett, és még sorolhatnám. Szóval könnyebb lejáratni valakit, ha, hogy is mondjam, eleve arra jár. Le. Visszakötve az első ponthoz is: nyilván itt szó szerint egybekarolnak az elitek, média, politika, gazdaság, de ezt most ki sem nyitom, legyen elég annyi, hogy közös dílernek ne nézd a fogát, közös cégnek túros a háta.

 

Három: próbáljon meg a magyar titkosszolgálat és kémelhárítás nagyobb tempót diktálni

Lenne egy roppant egyszerű felvetésem. Tökmindegy, hogy melyik külföldi titkosszolgálat melyik magyar politikust filmezi: ez egy nemzeti kudarc. Ugyanazt gondolom, ha orosz, román vagy német a felirat a kukkoló távcsövön, és ugyanazt gondolom, ha Rogán Antalt vagy Fekete-Győr Andrást lesik épp: ez mindenképp a magyar hatóságok kudarca. Itt egy videó, ott egy hangfelvétel, amott egy lesifotó, mintha ezt illetően is nulla immunrendszere lenne a magyar államnak. Itt pedig nem lehet nem a NER-t vádolni: a szétszervezett, minisztériumok között dobált, politikai célokra hajlítgatott apparátust ez a 12 év felemelhette és megerősíthette volna, ehhez képest teljesen reális lehetőségként merül fel, hogy a kampány dandárjában úgy árasztanak el minket a külföldi titkosszolgálatok által idehaza gyűjtött anyagok, hogy a mindenkori Bond Jánosok is már csak velünk együtt olvassák majd a Borsban ezeket.

Mi a választ tehát a címbéli kérdésre? Nem szeretnénk, és közös társadalmi érdek küzdeni ellene – minőségi sajtóval, vállalható-önazonos közszereplőkkel, szorgos hatóságokkal. De igen, egyébként szerintem is be fog avatkozni.

Tovább olvasom