Szereplőválogatáson bizonyíthattak a fiatal színészek: negyvenen próbáltak szerencsét a nagyszínházban

Idén már ötödik alkalommal hirdetett szereplőválogatást a következő évad előadásaihoz a Szegedi Nemzeti Színház. A felhívásra több mint nyolcvanan jelentkeztek, közül választották ki azt a negyvenet, akiket hétfőn délután személyesen is meghallgattak a nagyszínházban.
Rafai Gábor

2022. április 04. 17:45

Szereplőválogatáson
bizonyíthattak a fiatal színészek: negyvenen próbáltak szerencsét a nagyszínházban

A castingra három szabadon választott verssel, két monológgal és több, különböző műfajú – lehetőleg musical vagy operett – dallal kellett készülniük a jelentkezőknek.

 

A meghallgatáson Barnák László főigazgató, Dinyés Dániel zenei vezető, Koltai M. Gábor és Szikszai Rémusz rendező igyekezett kiválasztani negyven aspiráns közül azt a néhányat, akiket a legtehetségesebbnek, legrátermettebbeknek tartottak.

 

– Azokat a fiatalokat keressük, akik Magyarországon, vagy a határon túl valamelyik színművészeti egyetemen tanulnak, vagy mostanában végeztek. Egyrészt gyakorlati helyeket, másrészt egy-egy előadásra, vagy akár az egész évadra szóló munkát kínálunk azoknak, akiket kiválasztunk a meghallgatások során 

 

– mondta a főigazgató.

 

Nemcsak Budapestről, a környező országokból is jöttek szerencsét próbálni: a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett többek között Kaposvárról, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról és Újvidékről is érkeztek fiatal színművészek.

 

– Az elmúlt években mindig akadtak olyan fiatalok, akiket azután a színház társulatához is meghívtunk. Mindig találtunk olyan jelentkezőket, akiknek a személyisége, tehetsége, rátermettsége, énektudása, mozgás készsége meggyőzött bennünket arról, hogy köztünk van a helye. Így került Szegedre Krausz Gergő, Szaszák Zsolt és Sziládi Hajna is 

 

– mondta Barnák László.

 

 

Míg korábban több körben válogattak, idén azoknak, akik átmentek első rostán és személyesen is behívták őket meghallgatásra, mindössze néhány perc alatt kellett bizonyítaniuk tehetségüket, rátermettségüket.

 

A Vajdaságból jött el szerencsét próbálni Székely Bea, az Újvidéki Színészakadémia mesterszakos hallgatója:

 

– Újvidék után nyitni szerettem volna a magyar színházak felé is. Ezek a meghallgatások mindig hasznosak, egyrészt mert megmutathatjuk magunkat, másrészt új emberekkel ismerkedhetünk meg. Érdemes minél többször próbálkozni, hiszen nem könnyű ma egy fiatal színésznek elhelyezkedni 

 

– mondta Bea, aki eredetileg hegedülni tanult, majd operaénekes szeretett volna lenni, végül kikötött a színészmesterség mellett.

Székely Bea: Nem könnyű ma egy fiatal színésznek elhelyezkedni (fotók:  Szabó Luca

 

Tíz éve dolgozik már Magyarországon a Kolozsvárról áttelepült színész, Kőmíves Csongor, aki most szabadúszóként keres munkát valamelyik hazai színpadon.

 

– A barátaim említették, hogy castingot tartanak Szegeden, eljöttem szerencsét próbálni. Kicsit olyan ez, mint a felvételi, ahová szintén versekkel, monológokkal és zeneszámokkal kell készülni.

 

Csongor elmondta azt is, családjával jelenleg Kismaroson él, onnan járna Szegedre, ha őt választanák.

 

 

– Luxus ma színház vagy szerep között válogatni, alig keresnek valahová társulati tagot. Kényszerből lettem én is szabadúszó, izgalmas, de nehéz élet 

 

– mondta Kőmíves Csongor a meghallgatás előtt.