Szegedi Tudományegyetem: nem hirdettek minimumpontszámokat a népszerű szakokra – megvan, mennyi állami ösztöndíjas hallgatót vehetnek fel

Negyven népszerű szaknál a minimumponthatárokat korábban központilag előzetesen megállapították, így ezek alatt esély sem volt bekerülni államilag finanszírozott helyekre. Ilyen volt az orvosi, a jogász, kommunikáció és egyes gazdasági szakokon is. Nem lesznek központi minimumponthatárok, mostantól az egyetemek maguk dönthetnek. Akár arról is, hogy nem állapítanak meg ilyen minimumpontokat.
Cservenák Zoltán

2023. január 12. 07:11

Szegedi Tudományegyetem: nem hirdettek minimumpontszámokat a népszerű szakokra – megvan, mennyi állami ösztöndíjas hallgatót vehetnek fel

Az innovációs minisztérium nem közölt semmit a minimumpontszámok eltörléséről, de a 2023-as felvételi tájékoztatóból kiderül, hogy idén nem lesznek minimum- vagy előzetes ponthatárok azon a 40 szakon és a tanárképzésben, ahol tavaly még voltak minimumpontok. Íme:

Így néztek ki a népszerű szakok előzetesen meghatározott központi minimumponthatárai 2022-ben. Idén már nem lesz ilyen, az egyetemek maguk dönthetnek

Ilyen minimumponthatárok idén nem lesznek, sőt, a felsőoktatásba jutáshoz korábban szükséges 280 pontos minimumpontszámot is eltörölték. Az Eduline.hu megkérdezte az Oktatási Hivatalt, ami azt válaszolta,

 

„a felsőoktatási intézmények saját hatáskörben határozhatnak meg minimumpontokat. Az állami ösztöndíjas meghirdetések korlátját az egyetemeknek a fenntartójukkal is egyeztetett kapacitása határozza meg”.

 

Megnéztük a Felvi.hu-n, 

 

a Szegedi Tudományegyetem egyik képzésénél sem szerepel előzetesen meghatározott minimumpontszám, 

 

ami azt jelenti, hogy az SZTE nem élt a lehetőséggel. Ez nem jelenti azt, hogy a szakokra – köztük a legnépszerűbbekre – bármennyi ponttal be lehet kerülni, csupán arról van szó, hogy az állami ösztöndíjas helyekre vonatkozó felvételi pontszámot majd a kapacitás és a hallgatók pontszáma együtt dönti el. Magyarán annyi lesz a ponthatár az állami helyeken, amennyi a legkevesebb ponttal rendelkező, de még az állami képzésre fölvett hallgató pontszáma.

Izgalomban ezután sem lesz hiány a Pont Ott Partikon (fotók: Iványi Aurél)

A Szegedi Tudományegyetemre például összesen 7417 állami ösztöndíjas helyet hirdethet meg 2023-ban, legfeljebb ennyien tanulhatnak tandíj nélkül ősztől. Képzési területekre lebontva így néznek ki az állami ösztöndíjas kapacitásszámok Szegeden:

Fontos hozzátenni, hogy tavaly a rendes felvételi eljárásban összesen 14 ezer 518-an jelentkeztek a Szegedi Tudományegyetemre, közülük 13 ezer 12-en állami ösztöndíjas helyekre. A pótfelvételit nem számolva 6074 hallgatót vettek föl, a pótfelvételisekkel, a szakirányú képzéseken részt vevőkkel és a külföldi hallgatókkal együtt viszont több mint 8000 új diák kezdhette meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n. Közülük mintegy 5081 fő kezdhetett állami ösztöndíjasként tanulni, tehát tandíj nélkül. Meglátjuk, mennyit töltenek be ebből a hallgatók. Ehhez képest lesz idén 7417 az állami helyek kapacitásszáma.

 

És ha már keretszámok, az Eduline gyűjtése szerint így alakultak a népszerűbb felsőoktatási intézmények keretszámai:

 

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem 12580
  • Debreceni Egyetem 7494
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 6605
  • Pécsi Tudományegyetem 5820
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 4745
  • Óbudai Egyetem 3551
  • Miskolci Egyetem 3413
  • Budapesti Gazdasági Egyetem 3228
  • Semmelweis Egyetem 2670
  • Károli Gáspár Református Egyetem 2645
  • Budapesti Corvinus Egyetem 2395.

 

Vélemények

mutasd mind