Szeged választ, Magyarország választ: országgyűlésiképviselő-választás 2022. április 3-án (frissítve)

Szavazásra buzdítottak az indulók, az ellenzékiek a változás mellett érvelnek. Haladás vagy maradás? – írta az egyik szegedi fideszes jelölt
18:40 Megnéztük, mit tartottak a legfontosabbnak a szegedi és vásárhelyi esélyes indulók a szavazás vége előtt.
„Álljunk ki az igazunkért, a városunkért, az otthonunkért. Mutassuk meg a Fidesznek, hogy a többség nem kér a korrupcióból és a gyűlöletből. Helyette minőségi oktatást és egészségügyet, tisztességes megélhetést akar! Csak akkor sikerülhet, ha ma mindannyian elmegyünk szavazni. Hajrá Szeged, hajrá kormányváltás!”
– buzdította például szavazásra a Facebookon a választókat Mihálik Edvin.
Bő hatvanas, Csongrád-Csanád megye az országos átlag fölött
17:53 A választásra jogosultak 62,92 százaléka, 4 millió 840 ezer 928 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson; négy évvel ezelőtt 63,21 százalék járult az urnákhoz 17 óráig. Csongrád-Csanád megyében 202 ezer 495-en szavaztak eddig az időpontig, ez azt jelenti, a választásra jogosultak 63,13 százaléka ment már el voksolni, a megye tartja az országos átlagot.

Szabó Sándor: Arra számítok, hogy a szegediek is változást szeretnének
17:37 – Aki változást akar az országban, aki a megosztottság helyett az összetartozást, a gyűlölködés helyett a békés fejlődést szeretné látni a következő négy évben, az mindenképpen jöjjön el szavazni – mondta Szabó Sándor, miután leadta szavazatát Tápén. Interjúnkat itt találják.
Csongrád megyei részvételi adatok
16:44 15 órakor Csongrád 1-es körzetben az 50,36 százalékos részvételi adat az országos átlagtól nagyjából 2 százalékkal maradt el, Csongrád 2-esben az 52,24 százalék majdnem megegyezik az országossal.

Ötvenkét százalék fölött jár a részvétel
16:05 Lassan elérjük a négy évvel ezelőtti részvételi arányt. A 15 órás adat nemrég jött meg, a szavazásra jogosultak 52,75 százaléka járult az urnákhoz. 2018-ban 53,64 százalék szavazott. 1998-ban 39,28 százalék ment el szavazni, ez volt a legkevesebb ilyenkor.

Tízezer forintot adnak Ongán, Makón húst osztanának disznóvágásból
15:48 A Tiszta Szavazás Mozgalom aktivistái a Borsod megyei Ongán és Makón is „választási csalásra utaló jeleket azonosítottak”. Borsodban pénzt, itt, a megyében húst kínáltak.
Botka László optimista a szegedi eredményekkel kapcsolatosan
14:08 Szeged polgármestere családjával a Weöres Sándor-iskolában volt szavazni, és miután a feleségével és lányaival leadta szavazatát elmondta,
„óriási a tétje a mai választásnak, a legutóbbi választásokkal szemben ez nyitott verseny. Meggyőződésem, hogy nagyon komoly esélye mutatkozik a kormányváltásnak. Ehhez az kell, hogy minél többen vegyenek részt a szavazáson”.
Negyven százaléknál tartunk
13:47 Tizenhárom órakor a választásra jogosultak 40,01 százaléka, 3 millió 78 ezer 29 szavazó járult az urnákhoz. Négy évvel korábban ekkor 42,32 százalékos volt a részvételi arány. Csongrád-Csanád megyében 130 ezer 929-en szavaztak eddig az időpontig, ez azt jelenti, a választásra jogosultak 40,82 százaléka ment már el voksolni, a megye tartja az országos átlagot.

Átjelentkezők Szegeden: türelemmel várják sorukat
12:48 Cservenák Zoltán kollégánk a Tömörkény-gimnáziumnál van, arról csetelt, hogy körülbelül 50–60 átjelentkezett választó áll sorban az iskola előtt.
Fontos kiegészítés: a szegediekért kijönnek, ott nincs sor, az átjelentkezős sor is halad, körülbelül 15 percet kell most várni.

Fontos kiegészítés, level 2: kicsit elkapkodtuk az optimizmust: a folyosókon körülbelül 150 fős sor kígyózik.

Botka László polgármester családjával szavazott
12:18 Hamarosan jövünk a részletekkel!
Minden negyedik szavazásra jogosult állampolgár élt eddig a szavazati jogával
11:58 Tizenegy órakor már a választópolgárok több, mint huszonöt százaléka szavazott, közel kétmillióan éltek állampolgári jogukkal. Négy évvel korábban ekkor 29,93 százalékos volt a részvételi arány. Csongrád-Csanád megyében 86 ezer 138-an szavaztak eddig az időpontig, ez azt jelenti, a választásra jogosultak 26,85 százaléka ment már el voksolni.

Fideszes képviselő-jelöltek Szegeden: Mihálffy egyetért Orbánnal a kommunistázásban, Bartók győzelemre számít
11:30 Ott voltunk, amikor a fideszes jelöltek voksoltak, mindketten „érdekes dolgokat” mondtak. Bartók Csaba itt nyilatkozott nekünk, a Mihálffy Bélával készült villáminterjúért ide kattintsanak.
Lázár János is szavazott
10:40 Lázár János, volt kancellária miniszter, a Facebook oldalán jelentette be, hogy már ő is leadta a szavazatát. Mint írta: „Ma arra is szavaztam, hogy legyen jobb vidéken élni. Hogy érvényt szerezzünk annak a programnak, amely több fejlesztést biztosít a vidéki településeknek és több lehetőséget a vidéki embereknek”.

Márki-Zay Péter szavaz
10:10 Márok Tamás helyzetjelentése:
A negyedik legaktívabb megye Csongrád-Csanád
10:01 Kilenc órakor már a választópolgárok tíz százaléka szavazott, több mint 793 ezren éltek állampolgári jogukkal. Négy évvel korábban ekkor 13,17 százalékos volt a részvételi arány. Csongrád-Csanád megyében 35 ezer 694-en szavaztak eddig az időpontig, ez azt jelenti, a választásra jogosultak 11,13 százaléka ment már el voksolni. Ezzel Csongrád-Csanád megye a negyedik legaktívabb megye az országban.

Túl van rajta a miniszterelnök is
9:56 Orbán Viktor miniszterelnök is szavazott.
Van, ahol perceket sorba kell állni a folyosón is
9:51 Garai Szakács László főszerkesztő állapotjelentése:
„Makkosházon komoly sorok vannak, legalább öt perce állok a folyosón. Eddig ilyet még nem tapasztaltam, vagy máskor jobb időpontban jöttem szavazni. Nemcsak az én szavazókörömben, hanem a folyosó más tantermeiben lévő másik háromnál is türelmesen várakoznak a szegediek.”

Mihálik Edvin már voksolt
9:48 „Se hó, se eső, se szél nem állíthatja meg a kormányváltást!” – írta Facebook-oldalán.
Reggel hétig 140 ezren mentek szavazni
8:31 A választók 1,82 százaléka voksolt hajnalban. Négy éve egy kicsit többen szavaztak le ekkorra, akkor 2,24 százalék volt a részvételi arány.

A szavazókörök közelében nem lehet kampányolni, akik nem a lakóhelyükön szavaznak, zöld borítékba tegyék a szavazólapot!
8:13 Fontos tudnivalók gyűjtöttünk össze ebben a cikkünkben.
Orbán Viktornak ma is a kommunisták jutottak eszébe
8:09 A miniszterelnök is posztolt a Facebookra. Orbán Viktornak 2022-ben is ez jut eszébe a mai napról:

Márki-Zay Péter: Szavazzunk ma egy jobb világra, egy boldog Magyarországra!
7:55 „Béke Európában, béke magyar és magyar között. Egy szeretetország, ahol a legkülönbözőbb emberek és a legkülönbözőbb gondolatok megférnek egymás mellett. Ahol nem a megosztás, a szembeállítás, hanem egymás tisztelete és megbecsülése a természetes. Magyarország a hazánk, vigyázzunk rá, figyeljünk egymásra! Szavazzunk ma egy jobb világra, egy boldog Magyarországra”! – írta Facebook-oldalára a választás napján Márki-Zay Péter.
Fontos! A szeme láttára kell lepecsételni a szavazólapokat
7:12 Nem érvényes az a szavazólap, amelyet a szavazatszámláló bizottság nem pecsétel le a választópolgár jelenlétében. A szavazólapot tilos előre lebélyegezni. További részletek külön cikkünkben.
Nemzetközi megfigyelők a 014-es szavazókörben
6:23 A Madách-iskolában a 014-es szavazókörében egy horvát és egy montenegrói megfigyelő is jelen volt a kezdésnél. Isabel Putinja és Lana Komatina reggel itt kezdett, de több szavazókört is meglátogatnak a nap folyamán.
Arany Andrea az első szavazó a Madáchban
6:03 Andrea elmondta még a várakozás közben azt is, a jelek szerint idén az egész család korán szavaz: testvére Sándorfalván volt első szavazó. Ottjártunkkor a Madáchban rögtön kisebb sorban állás volt többen is jöttek nem sokkal kezdés után.
6:00 A Madách-iskolában már a szavazóhelyiség nyitása előtt ott volt az első szavazó. Arany Andrea azt mondta, nagyon izgul, nem is nagyon bírt aludni.
– Nagy a tét most, remélem, sokan jönnek szavazni – mondta a fiatal nő. Andrea először első szavazó, a párja a Deák-gimnáziumban fog voksolni, kicsit később, de ő úgy döntött, idén „lelép” otthonról, és elsők között leadja a szavazatát.
Reggel hat óra előtt ezek történnek a szavazókörökben
A szavazás megkezdése előtt az összes szavazókörben valamennyi urnát az első választó jelenlétében zárja le a szavazatszámláló bizottság. A bizottság tagjai előbb ellenőrzik a szavazásra megjelenő első választópolgár személyazonosságát és lakcímét vagy személyi azonosítóját, valamint azt, hogy szerepel-e a névjegyzékben.
Az első szavazó nem lehet a szavazatszámláló bizottság tagja vagy a jegyzőkönyvvezető.
A szavazatszámláló bizottság és az elsőként szavazó választópolgár együtt megvizsgálja, hogy a szavazóhelyiségben használt urnák – köztük a mozgóurna – üresek-e. Ezután a szavazatszámláló bizottság lezárja az urnákat: a műanyag urna fedelét az alsó részre illeszti és két oldalon plombával lezárja, a papírurnákon a nemzeti színű urnazáró szalagot feszesre húzza, szorosan megköti, az urnákra címkéket ragaszt, amelyeket lebélyegez.
A lezárásnak úgy kell megtörténnie, hogy az urnából a szétszedése nélkül ne lehessen szavazólapot kivenni vagy az urnába (az erre szolgáló nyíláson kívül máshol) szavazólapot betenni.
Tekintettel arra, hogy a szavazóhelyiségben használt urnákat a szavazás folyamán végig látja a bizottság, azokban nem kell ellenőrző lapot elhelyezni, csak a mozgóurnákban. Mozgóurnás szavazás során az urna lezárása után kitöltik az ellenőrző lapot, amelyet a bizottság valamennyi tagja, valamint az elsőként szavazó választópolgár is aláír, majd az ellenőrző lapot a mozgóurnába dobják.
A választáson és a népszavazáson 3177 település 10 ezer 243 szavazókörében voksolhat a választásra jogosult 7,7 millió választópolgár reggel 6 és este 7 óra között.
Még a szavazás megkezdése előtt a szavazatszámláló bizottság feladatai közé tartozik a választási iratok, nyomtatványok kihelyezése. Ebben az időszakban – a szavazás 6 órai megkezdéséig – a bizottság és a választási iroda tagjain kívül senki sem tartózkodhat a szavazóhelyiségben a sajtó és a nemzetközi megfigyelők kivételével.
(MTI)