Milyen volt az első egyetemi társulat? A Szegedi Egyetemi Színház eljátssza

Huszadik, jubileumi évadát ünnepli a Szegedi Egyetemi Színház, ezért is vettek elő egy már tíz évvel ezelőtt is játszott darabot, a „Rohadt az államgépben valami” című drámájukat. A színmű az első, Horváth István által megálmodott egyetemi társulat történetét meséli el. A tragikus végkimenetelű darabban megelevenedik a második világháború és a zsidótörvények is.
Szemérmetes Erzsók és annak „ötvenötéves bájai” körül forog minden Petőfi komikus eposzában, A helység kalapácsában. Szélestenyerű Fejenagy, a kovács és a lágyszívű kántor is körülötte legyeskedik. A mű megjelenésekor nem volt különösebben sikeres. Petőfi hőskölteményéből Horváth Csaba rendezett színpadi játékot a költő születésének 200. évfordulója alkalmából, melyet Veszprémben mutattak be.
Igazi kuriózummal állt elő a Szegedi Pinceszínház. Egy Kanadában élő, hazánkból elszármazott magyar zenész, Savanya István tollából származik az a kétszereplős dráma, amely különleges utazásul szolgál az emberi lélek és a kapcsolatok körül. A Felbontatlan levél című darab szegedi premierje óriási sikert aratott. Megnyerték a Kanadai Magyar Kulturális Tanács támogatását, így a színdarabot Kanadába is elvitték a kint élő magyar közösségnek.
Az egyik legismertebb magyar népmese, A kisgömböc a szombathelyi Mesebolt Bábszínház legújabb bemutatója. A Veres András által rendezett darabban a három színész kesztyűbábok segítségével több mint tíz szereplőt jelenít meg. Az eredeti mesében nem, de itt van egy főhős, Jonatán, aki végül szembeszáll a mindent és mindenkit felfalni készülő kisgömböccel.