Szeged felelősen szerzi be az energiaszükségletét

Szeged város költségvetésében jövőre a villamos energia díja lesz a legnagyobb tétel. Az önkormányzat villamosenergia-számlája most évi 2 milliárd forint. Noha a városnak sikerült mérsékelnie a 2023-as évre vonatkozóan az MVM-től eredetileg kapott áramárat, az még így is brutálisan magas, hatszorosa az idei díjnak.
Szabó C. Szilárd

2022. november 18. 10:11

Szeged felelősen szerzi be az
energiaszükségletét

– Szeged város költségvetésében a villamos energia díja a legnagyobb rezsitétel. Az önkormányzatnak 515 áramfelhasználási helye van. Az áramszerződés két nagy részből áll: a közvilágításból, valamint az önkormányzati intézmények és cégek áramfogyasztásából – mondta Kovács Tamás. A gazdasági alpolgármester hangsúlyozta: Szeged azon kevés szerencsés városok közé tartozott, amelynek a régi áramszerződése ez év december 31-éig tart, így az önkormányzat még az energiaválság előtti áron kapta a villamos energiát. Viszont 2023. január elsejétől újra meg kellett pályáztatnia Szeged város önkormányzatának a villamosenergia-beszerzését. A jogszabályoknak megfelelően kiírta az önkormányzat a közbeszerzést, amelyre csak egy pályázó tett ajánlatot, a száz százalékban állami tulajdonú MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.

 

– Az MVM az idei áramárhoz képest tíz-tizenegyszeres árat adott mind a közvilágításra, mind pedig az önkormányzati intézményeknek és cégeknek. A héten megtartottuk az úgynevezett árlejtéses tárgyalást, amelyen az MVM-nek lehetősége volt a tőzsdepiaci folyamatokra tekintettel pontosítani az ajánlatát. Az MVM végleges ajánlata az önkormányzat idei villamos energia díjának a hatszorosa. A városnak tehát sikerült mérsékelnie az eredetileg kapott árat, ugyanakkor ez is brutálisan magas, hiszen az önkormányzat idei villamosenergia-számlája évi 2 milliárd forintról, ennek a hatszorosára, 12 milliárd forintra növekedne – hangsúlyozta Kovács Tamás gazdasági alpolgármester.

 

– A mai napon a közgyűlés jogi bizottságának azt a javaslatot tettem, hogy a kiszámíthatatlan piaci viszonyok és forintárfolyam miatt most először ne teljes évre, hanem csak 2023 első félévére szerződjön le Szeged város önkormányzata az energiaszolgáltatóval, amely nagyságrendileg 6 milliárd forintos kötelezettségvállalást jelent – tájékoztatott az alpolgármester.

 

– A teljes évre egyébként állami támogatás nélkül – ugyanúgy, mint a többi önkormányzat – nem lennénk képesek szerződni, hiszen nem áll rendelkezésre elegendő fedezet. Így azonban biztosítani tudja a város, hogy 2023. január elsejétől a közvilágítás, valamint az önkormányzati intézmények és cégek működni tudjanak Szegeden – hangsúlyozta Kovács Tamás gazdasági alpolgármester.

Címlapon

mutasd mind