A tervünket, miszerint szombaton végre kilátogatunk a Bor térre, csúnyán keresztbe húzta az eső, ezért ahelyett, hogy megkockáztattunk volna egy jó kis tüdőgyulladást, inkább vasárnapra halasztottuk a programot.

Vasárnap délelőtt éppen a Dóm tér felé jártam, és futólag ránéztem a helyszínre, de akkor még csak a kirakodóvásár színes portékáinál nézelődtek járókelők, a boros standok éppen csak éledeztek. Bár viszonylag szeles reggel volt, sütött a nap és ez biztató kezdet volt az esti folytatáshoz, aztán persze délután megint leszakadt az ég.

Szerencsére mikor este – ezúttal csapatostul – visszatértünk, már ismét tiszta volt az ég, így ennek örömére nyüzsgő élet volt a téren. Először úgy döntöttünk, hogy körbejárunk, felfedezzük a terepet, megnézzük, mik a lehetőségek. Nem kellett furakodni vagy lökdösődni, kényelmesen megközelíthető volt minden stand, legfeljebb sor volt előttük. Ámbár szeretünk borozni, mivel egyikünk sem kifejezett borszakértő, inkább valami olyasmit kerestünk a kínálatban, ami számunka is különleges élmény, és egyébként nem lenne lehetőségünk kipróbálni, vagy legalábbis nem biztos, hogy eszünkbe jutna. Ki is néztünk magunknak egy gyümölcsboros standot, ahol első körben a meggyes és a bodzás-almás opciókra esett a választásunk. A nagy létszám ellenére bőven volt hely, így miután felitattuk a délutáni eső után maradt vízcseppeket a sörpadról, le is telepedtünk a szerzeményünkkel. Kicsit hűvös kezdett lenni az idő, de a minket körülvevő hangulat abszolút elterelte erről a figyelmünket. Ott ültünk a kivilágított Dóm előtt, kortyolgattuk a fröccsünket (ami nem mellesleg isteni volt), beszélgettünk, és közben még zene is szólt a színpadról.

Mondhatni, nem voltunk túl „jó” közönsége az eseménynek, mert annyira bevált nekünk a bodzás-almabor, hogy ahelyett, hogy más pincék borait kóstolgattuk volna, inkább vettünk együtt egy teljes üveget a gyümölcsborból, illetve egy üveg szódát, és ezzel mi teljesen meg voltunk elégedve. Egyébként meglepően könnyen lehet belőle akkora mennyiséget inni, hogy az ember mindenfajta szégyenérzet nélkül kiabálja a makákót a körülötte ülőkkel, az Afrika refrénjénél. A jó öreg Reptér sem maradhatott el, és meg kell, hogy mondjam, a Show és Bors zenekar kitett magáért, mert a slágerből közönségkérésre dupláztak is.

Amikor kiénekelgettük magunkat, kezdtük érezni a hidegtől elgémberedett végtagjainkat, amit sajnos az ülve táncolás sem keltett életre, viszont nem akartuk még elhagyni a bulit. Közös megegyezéssel átvonultunk a Kárász utcába enni pár falatot, valamint felmelegedni kicsit, aztán visszatértünk törzshelyünkre még egy körre. Valószínűleg a szombati esős nap miatt a legtöbben még ki akarták használni az utolsó vasárnapi napot az eseményen, és ez hatalmas löketet adott a hangulatnak. A Bor tér félig tánctérré alakult, a fabódék és a padok is, viszont mi lassan elkezdtünk szedelőzködni, mert idővel újra átfagytunk.