Szabó Rebekát és Tordai Bencét választották a Párbeszéd társelnökeivé

Mindketten elmondták, milyen szellemiségben vezetik majd az ellenzéki pártot, és hogy mik a céljaik a jövőben.
Kovács M. Norbert

2022. július 10. 16:35

Szabó Rebekát és Tordai Bencét választották a Párbeszéd társelnökeivé

A Párbeszéd tisztújító kongresszusa vasárnap Szabó Rebeka országgyűlési képviselőt és Tordai Bence frakcióvezetőt választotta meg a párt társelnökeivé. A két korábbi társelnök, Karácsony Gergely főpolgármester és Szabó Tímea országgyűlési képviselő nem indult újra a posztért.

 

A választást követő online sajtótájékoztatón Szabó Rebeka azt mondta, a párt megerősítette azt a hitvallását, hogy foglalkozni kell a fenntarthatósággal és a környezeti problémákkal. A politikus kiemelte, minden embernek joga van az egészséges élelmiszerekhez, a tiszta levegőhöz és ivóvízhez, valamint ahhoz, hogy biztonságos és egészséges környezetben éljen.

 

Leszögezte, azért dolgoznak, hogy egy zöld Magyarországot építsenek, illetve, hogy a magyarországi zöld mozgalomnak politikai képviseletet adjanak. Hozzátette, ehhez szociálisan érzékeny, zöld gondolkodásra van szükség.

 

A társelnök hangsúlyozta, részesei azoknak a baloldali hagyományoknak, amelyek azt mondják, hogy fel kell lépni és kritizálni kell azt a természetromboló vadkapitalizmust, amely sokszor kizsákmányolja a dolgozókat.

 

Elképzeléseiket sorolva megemlítette, hogy mindenki számára egyenlő hozzáférést kell biztosítani az egészségügyhöz és az oktatáshoz. Választ kell adni azokra a problémákra, amelyekkel a nők társadalmi életük során szembesülnek - folytatta. Szabó Rebeka fontosnak nevezte, hogy kiálljanak a cigányság esélyegyenlőségéért, és küzdjenek minden olyan csoport, például az LMBTQ-emberek elnyomása ellen, akiknek a magyar kormány és társadalom "nem biztosít egyenlő jogokat".

 

Végül bejelentette, hogy az európai parlamenti választásra való felkészülés jegyében hamarosan felvételüket kérik az európai zöld pártcsaládba.

 

Tordai Bence azt mondta, zöld Európát és benne olyan zöld Magyarországot akarnak, ahol egyre többen tudják, hogy az élelmiszerválság hogyan függ össze a klíma- és ökológiai válsággal, a vidéki Magyarország "nyomora" a "földrablással", a népbetegségek a környezetszennyezéssel, az energiaválság pedig az "elhibázott gazdaság- és külpolitikával".

 

A megválasztott elnökségnek az lesz a feladata, hogy a következő két évben megerősítse a zöld pólust és megerősítse a Párbeszédet mint pártot - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy az ellenzéki együttműködésen belül nagyobb teret kell nyernie a zöld gondolatnak, a szolidáris zöld Magyarország jövőképének.

 

Végül arról beszélt, hogy a korábbi társelnökök továbbra is a "fedélzeten vannak", mert ősztől ismét Szabó Tímea lesz a párt országgyűlési frakcióvezetője, Karácsony Gergely pedig a 2024-es önkormányzati választásra való felkészülést irányító munkacsoportot vezeti majd a párton belül.

 

A teljes sajtótájékoztatót itt lehet megnézni: