Somogyitelep volt, Petőfitelep lett: százéves a kertváros

Hatalmas fejlődésen ment keresztül a fennállásának századik évfordulóját ünneplő Petőfitelep. A saras utcákból és vályogházakból álló egykori Somogyitelep ma rendkívül vonzó városrésze Szegednek. Október 15-én nagyszabású gálaesttel ünneplik a centenáriumot Petőfitelepen. A Szegedi Tükör helytörténeti írása.
Szabó C. Szilárd

2022. október 10. 10:32

Somogyitelep volt, Petőfitelep lett:
százéves a kertváros

Szeged város élenjárósága 1922 áprilisában szavazta meg, hogy a tápéi kapun túl, a tápéi műút (ma Irinyi János utca) mindkét oldalán a kijelölt házhelyekre 99 éves bérlet formájában szerződést kössön a város az igénylőkkel. Ekkor még csak 74 család jutott építési telekhez, később azonban folytatták a telkek kiosztását. A kialakuló utcákat amerikai módra számozással jelölték.

 

A névadó polgármester

A telepet Szeged akkori polgármesteréről, Somogyi Szilveszterről nevezték el, aki a háború okozta lakásínséget telekosztással próbálta enyhíteni. Somogyi egy szűcsmester fiaként jogi doktorátussal előbb ügyészként, majd rendőrfőkapitányaként dolgozott Szegeden. Nehéz időszakban, 1915-ben került a polgármesteri székbe, és a tisztséget haláláig, 1934-ig látta el. A háború idején a fellépő áruhiány közepette eredményesen szervezte meg a város lakosságának élelmezését.

 

Somogyi Szilveszter polgármester

 

Gyorsan szaporodtak a házak a telepen. A kis jövedelmű munkás, napszámos, iparos, hivatalnoki rétegből verbuválódott bérlők szerény, többnyire egyszobás vályogházakat építettek. A veteményeskert és az udvaron tartható jószágok egészítették ki a családok megélhetését. A házhelyek bérét a föld forgalmi értékének négy százalékában, illetve az ennek megfelelő búzavalutában állapította a helyhatóság. A gyors infláció miatt ötévente újraértékelték a telkek árát.

 

Havas Imre tisztiorvos látogatja a nyomortanyákat 1933 körül

 

Eiffel Somogyitelepen

Az új telepesek mostoha körülmények között éltek: nem volt járda és útburkolat, és az első kutat is csak 1924-ben fúrták a Fő téren. Ennek ellenére olyan sok házhelyigénylő jelentkezett, hogy a mintegy ezer telek kevésnek bizonyult. Ezért 1929-ben a Vásárhelyi műút és a Nagyváradi út (ma Acél utca) között újabb 260 házhelyet jelöltek ki. Ez a terület az Újsomogyitelep nevet kapta. A második kutat 1930-ban a Zárda (ma Lidicei) téren, a harmadikat 1931-ben fúratta a város Újsomogyitelepen. A terület alacsony fekvése és a csapadékelvezető-csatornák hiánya miatt a belvizes években súlyos helyzet alakult ki a telepen, egész utcákat öntött el a fakadó víz. Különösen nehéz volt 1940 tavasza, amikor sok ház összedőlt, vagy lakhatatlanná vált. A telepet átszelő, három kilométer hosszú útra (ma Csap utca) 1930-ban került bazaltkő burkolat, amelynek egy szakasza még ma is látható a Sirály utcában, a református templom előtt és a Lidicei téren.

 

Az Eiffel

 

A telepre Tápé, illetve az algyői út felől lehetett bemenni kocsival. A gyalogosközlekedést a körtöltésen keresztül lépcsős átjárók szolgálták. 1926-ban rövid kísérletként autóbuszjárat indult a Széchenyi térről Tápéra, amely a Felső Tisza partról lekanyarodva a telep 1. utcáján (ma Irinyi János utca) haladt. Nagy segítséget azonban a Felső Tisza parton közlekedő villamosvonal meghosszabbítása jelentett, a tápéi vámházig. 1927-ben elindult a villamosközlekedés az Anna-kút és Somogyitelep között.

 

A villanyfény 1933 decemberében gyulladt fel Somogyitelepen. A magasfeszültségű távvezeték a telep végénél, a körtöltésnél ívelte át a Tiszát, amelynek magas, acél tartóoszlopát Eiffelnek nevezte a népnyelv.

 

Kocsmát nyitott Tyukász János

A társadalmi önszerveződések, egyesületek – iparos és dalkör, katolikus legényegylet – ugyancsak tevékenyen hozzájárultak a telep fejlődéséhez, kulturális életéhez. Sok vendéglő működött a városrészben. Újsomogyitelepen például Tyukász János csongrádi születésű vendéglős nyitott kocsmát, aki korábban az előkelő Kass Vigadóban volt főpincér.

 

A Gyenge család szatócsboltja az 1930-as években Somogyitelepen

 

Somogyitelepet 1949-ben nevezték át Petőfitelepre. Utána bővítették például a két iskolát, körzeti orvosi rendelőt alakítottak ki. A papok tanyája néven ismert épületben (ma Acél utca 1.), amely a jezsuita rend pihenőháza és pár holdas gazdaságának központja volt, az átalakítás után megnyílt az idősek bentlakásos otthona, 160 férőhellyel. Ma 184 lakója van az intézménynek. A Felső Tisza-parton közlekedő 2-es villamos vonalát a Bertalan híd építésekor, 1977-ben szüntették meg, és a forgalmat autóbuszra terelték. 1984-ben Petőfitelepen a burkolt utak aránya 27,4 százalék, a burkolt járdáké pedig 83 százalék volt. A nyolcvanas években 1774 lakás volt, amelyben 5420-an éltek. Petőfitelep ma is terjeszkedik, lakóinak száma meghaladja a hatezret.

 

Fejét vesztette el Szeged

 

Somogyi Szilveszterrel fejét vesztette el Szeged – írták 1934-ben az újságok a polgármester halálakor.

 

„Mikor fogja valaki ezt a várost olyan nagyon szeretni, mint ahogy Somogyi Szilveszter szerette, az a hűség, az az ihletett szolgálatkészség, az a tehetség, az a lelkesedés, az a tisztesség, ami benne élt, benne munkálkodott és benne lángolt, mikor veszi újra kezébe a város kormánykerekét?”

 

Elszármazott hírességek

Petőfitelep elszármazott hírességei között találjuk Tokody Ilona és Temesi Mária operaénekest, valamint Incze József színészt. Egykoron Herczeg István (1887–1949) olimpikon tornász is Újsomogyitelepen lakott és gazdálkodott. 1912-ben beválogatták a szegedi tornaklub tagjaként a stockholmi olimpián induló magyar tornászcsapatba, és összetettben ezüstérmet nyert.

 

 

Herczeg később könyvet is írt az olimpiáról. Ismert újságíró és költő volt Szegeden, majd visszatért édesapja foglalkozásához, a gazdálkodáshoz. 1932-ben a Szilléri-dombon földterületet vásárolt, ahol szőlő- és gyümölcstelepítésbe fogott.

 

Gálaest és kiállítás

 

Október 15-én, szombat este 6 órától gálaműsort rendeznek a Petőfitelepi Művelődési Házban a centenárium alkalmából, amelyen Botka László polgármester és Szénási Róbert önkormányzati képviselő mond ünnepi köszöntőt. Az esten helyi művészeti csoportok és elszármazott művészek lépnek fel. A generációk óta itt élő családok életét bemutató helytörténeti kiállítás október közepéig látható a művelődési házban.

 

(Cikkünk Fári Irén A mi helyünk című helytörténeti kiadványának falhasználásával készült.)