Somogyi kiskertben bujdosó miniszterelnök – Bod Péter jegyzete

Legutóbb, és ez jó régen volt, július 23-án Tusványoson mondott beszédet. Egészen borzalmasat. Majd hetekre eltűnt az Adria partján, és amikor újra Magyarországon volt, akkor baráti körben, Kötcsén, a pikniken mondott beszédet.
Bod Péter

2022. szeptember 14. 15:50

Somogyi kiskertben bujdosó miniszterelnök – Bod Péter jegyzete

Nem ilyennek képzelem el az ország miniszterelnökét. Tusványosról alig lehet mit mondani az arról megszületett kommentárok után. Ha valamit mégis: évtizedek óta figyelve Orbán szellemi mélyrepülését – kiszámított repülés ez –, nem gondoltam volna, hogy fajelmélet területére téved, és rasszista kijelentéseket tesz. Megtörtént.

 

De más miatt sem ilyennek képzelem a miniszterelnökét. És akkor most szigorúan Kötcséről. Az ország helyzete kétségbeejtő. Külső és belső okok miatt egyaránt. Energiaválság sújtja a világot, iparágak állnak a teljes ellehetetlenülés előtt, az emberek dermedten várják áram- és gázszámlájukat. Ma még senki nem tudja, hogy lesz-e, és ha igen, meddig jelenléti oktatás, hogy be kell-e zárni uszodát, fürdőt, művelődési- és közösségi házakat, színházakat, szociális intézményeket. Senki nem tud arra a kérdésre felelni, hogy az önkormányzatok miből fogják kifizetni az olyan ma eleminek számító szolgáltatások költségét, amilyen mások mellett a közvilágítás.  

 

A tömeges munkanélküliség réme fenyeget, miközben az álláskeresési járadék időtartama változatlanul három hónap. Minden józan ember tisztában lehet azzal, hogy viszonylag kedvező gazdasági körülmények között sem lehet ilyen rövid idő alatt új munkahelyet találni. Nem tudjuk, hova kúszik még fel az infláció, mennyire drágulnak tovább az élelmiszerek.

 

Egy miniszterelnöknek ilyen helyzetben az ország nyilvánossága elé kell állni, és elmondani a lakosságnak, hogy mi várhat ránk. Egyben arról beszélni: mit tervez a válsághelyzet ellensúlyozására a kormány, így: miben reménykedhetünk, milyen megoldási javaslatok és lehetőségek állnak a kabinet előtt. Mire készüljünk?

 

Egy ország közös ügyei és gondjai megkövetelik ezt a fajta nyilvánosságot. Nem Rákay Philip fülébe kell súgni, hogy mi lesz, kikacsintani Nógrádi Györgyre, Schmitt Pállal diskurálni, Rogán Cecíliára mosolyogni, Jeszenszky Zsolttal parolázni, Nagy Feróval egy társaságban lenni, Schmidt Máriával félrevonulni.

 

Egy ország miniszterelnökének lenni nem azonos egy baráti társaság központi figurájával. Egy ország miniszterelnökének nem eltűnni kell egy Somogy megyei kistelepülés kertjében, hanem a nyilvánosság előtt kell élni és dolgozni. Egy miniszterelnöknek nem titkolózni kell, hanem rendkívüli parlamenti ülés összehívni válságos időkben és ott érthetően és világosan fogalmazni.

 

Az államférfit éppen az különbözteti meg az átlagos politikustól, hogy képes távlatokban gondolkodni, hogy rövidtávon olyat tenni, amivel magának árt, de az országnak használ. Ezért mondhatta miniszterelnökké választásakor, 1940 májusában Winston Churchill az unalomig ismételt, mégis történelmivé váló mondatát: „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket!”

 

A baj éppen az, hogy a politikában magát olyan magasra helyező Orbán, nemhogy az államférfi magasságában nem képes teljesíteni, láthatóan arra sem képes, hogy a napi gyakorlat szintjét hozza egy hivatalnoki szintű kormányfőtől. Az átlagot.

 

Gyáván elbújik a nyilvánosság elől, és mint Kötcsén is, ha sikerül megszólítani az újságíróknak, akkor kizárólag rövid, kitérő válaszokat ad. Éppen azt a szerepet játszotta el ott is, amit az elmúlt tizenkét évben megszámlálhatatlanul sokszor: semmibe veszi, lekicsinyli a nyilvánosságot.  

 

Titkot sem csinál abból, hogy nem kíván mindenki miniszterelnöke lenni. Sőt, ennek még a látszatát is cáfolja szinte minden megnyilvánulásával.  

 

Bekerül a történelemkönyvekbe, de nem úgy, ahogyan ma hiszi, és hiszik róla rajongói, aki éppenséggel nincsenek kevesen.