Sok hűhó semmiért: mégis Ókovács Szilveszter marad az Operaház főigazgatója

Úgy tűnik, nem sok értelme volt másodszor is kiírni a pályázatot a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára és elbábozni a pályázati vígjátékot. Végül ugyanis Csák János kulturális és innovációs miniszter maga hozta meg a döntést: pénteken a Facebook-oldalán jelentette be, hogy továbbra is Ókovács Szilveszter marad az Operaház főigazgatója.
Annak ellenére, hogy korábban a Kulturális és Innovációs Minisztérium által felkért bizottság meghallgatta a Magyar Állami Operaház főigazgatói székére pályázókat, és nem az intézményt 2010 óta vezető Ókovácsot javasolta a posztra.
A végső döntést azonban nem a bizottság, hanem Csák János kulturális és innovációs miniszter hozta meg, aki nem volt köteles figyelembe venni a bizottság javaslatát, választhatott a másik nyolc jelölt közül is. Épp ez történt, Csák érvénytelennek nyilvánította tavaly az első pályázatot, amikor csak ketten indultak a posztért. Majd jött a második pályázat, amely során Csák állította fel az értékelést adó bizottságot is. Az Index információi szerint áprilisban Kesselyák Gergelyt, az Operaház jelenlegi első karmesterét, Miklósa Erika operaénekesnőt és Vadász Dániel jogász, énekes, kulturális menedzsert javasolta a testület a posztra.
„Köszönöm a bizalmat, Miniszter Úr!” – írta Ókovács kommentben a miniszteri bejelentés alá.