Sok felhő, még több szél, pici esővel

Ebédidőben ma kivételesen ne akarjon kiszaladni egy kicsit a munkahelyéről, vagy vigyen esernyőt, esőkabátot.
Garai Szakács László

2022. február 23. 06:33

Sok felhő, még több szél, pici
esővel

Nem akar csitulni a szél, ma nyugatról indul, és ahogy haladunk előre a szerdában, úgy lesz egyre hevesebb és hevesebb. Közben kicsit irányt is vált, délután, a legnagyobb szélviharzáskor már északnyugatról fúj. A szelen túl felhőből is nagyon sok lesz, délelőtt tele lesz velük az égbolt, és ez a tömegelés egészen odáig fajul, hogy ebédidőben egy kicsit eshet is az eső. Majd amilyen váratlanul elered, olyan gyorsan abba is marad az esőzés, sőt, felszakadozik a felhőzet, és napsütésben indulhatunk haza a munkából. A levegő két fokról tizenegyig melegszik fel, háromra hűl vissza.

 

A levegőminőség szerencsére ma is jó, a weather már annyira „pontosan” szolgáltat, hogy nem is Szegedről, hanem Rókusról vannak adataink. Az ÁNTSZ pollenmérője magához tért, és mutatja is rendesen a szálló magvakat, van belőlük bőséggel.