Sakk – a Mamma Mia! szerzőinek musicalje az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

A lovaggá ütött, Grammy- és Oscar-díjas szövegíró, Tim Rice egy 1979-es amerikai–szovjet sakkvilágbajnokságot álmodott meg, ahol a táblás játék mögött hatalmi versengés és érzelmi viharok dúlnak. Zenéjét a Mamma Mia! szerzői írták. A különös küzdelem június 24-én és 25-én az Újszegedi Szabadtéri Színpadon bontakozik ki. Az amerikai sakkozót, Frederick Trumpert Szemenyei János alakítja. Vele beszélgettünk.
Dombai Tünde

2022. június 04. 19:02

Sakk – a Mamma Mia! szerzőinek musicalje az Újszegedi
Szabadtéri Színpadon

– A Sakk egy hidegháborús játszmáról szól. Milyen küzdelmet láthatunk?

 

– Az előadás az orosz és az amerikai sakkozó párharcát mutatja meg a sakktáblán és a magánéletben: a két sakkozó férfi között áll ugyanis egy nő, aki az egyiküktől átpártol a másikhoz.

 

– Olvastam, hogy tud sakkozni. Tényleges meccset vívnak a színpadon, vagy azt is csak eljátsszák?

 

– Gyakran valóban sakkozunk az orosz ellenfelemet alakító Egyházi Gézával, de mindössze hat-hét lépésig jutunk el, mert utána a történet szerint feladom a meccset. Vagyis nincs túl sok időnk. Amúgy is több mindenre kell figyelnünk, a szemünk sarkából akkor is követjük a történéseket, ha éppen nem mi vagyunk a középpontban.

 

– Hogyan tanult meg sakkozni?

 

– Még apukám tanított meg gyerekkoromban. Ez a táblajáték hihetetlenül fejleszti az agyat; évek óta nap mint nap nyolc-tíz partit játszom. Olyan nekem, mint másnak a Facebook-pörgetés. Az én-időmnek is része a sakkozás. A neten játszom élő emberekkel, vannak olyan alkalmazások, amelyek véletlenszerűen generálnak ellenfelet a világ különböző pontjairól. Mivel ezt a nyelvet mindenki játékos érti, kommunikáció szempontjából teljesen mindegy, hogy épp egy jamaicaival vagy olasz játékossal mérkőzöm. A játékstílus viszont nagyon különböző lehet. A neten is előfordul, hogy feladással végződik egy játszma, mint a Sakk című darabban.

 

Fotók: PS Produkció

 

Mivel a musicalben hektikus vérmérsékletű embert formálok, van, hogy a földhöz csapom a bábukat, s az emelvényről, ahol sakkozunk, szanaszét repülnek a figurák, akár a kórus közé, vagy a zenekarhoz. Úgyhogy megfogyatkozik a sakk-készletünk. De igyekszünk úgy forgatni a táblát, hogy bárhonnan is látják a nézők, úgy tűnjön, mintha egyetlen bábunk se hiányozna.

 

– Van különbség a szabadtéri és a kőszínházi előadások között?

 

– A szabadtéri színház mindig más, mint egy kőszínházi, mert míg az utóbbiban a nézők minden rezdülését, tapsát, lélegzetvételét érzékeljük, és az visszahat ránk, a szabadtérinél ez sokkal töredékesebb. Ellenben, hogy ott fénylik fölöttünk a csillagos ég, és a tetejében jóval többen néznek bennünket, szárnyakat ad: igazán nagyokat szabadtéri előadásokon énekeltem.

 

– Láthatták már a nézők a Szegedi Szabadtéri Színpadon, a Hairben. Milyen emlékek kötik Szegedhez?

 

– Nagyszerűek. Emlékszem például a Boci tejivóra, ahová az esti előadások után éjjel betértünk, sőt még premierbulit is tartottunk ott.

 

Fotók: PS Produkció