Romjaimban – Dombai Tünde jegyzete

Hagyjon mindenki békén, csalódtam a választáson, elegem van a politikából, ki akarok kapcsolni, becsukni a szemem, fülem.
Dombai Tünde

2022. május 15. 10:46

Romjaimban – Dombai Tünde jegyzete

Hogy abban a zempléni faluban nincs térerő? Szuper, igen, az lesz a megfelelő megoldás, ott fogok pihenni – gondoltam naivan pár hete, amikor romjaimban magam elé bámultam. 

 

Lefoglaltam a szállást, és már indultam is. Harapnivaló zöld tavasz, madárcsicsergés, szarvasok az út mentén, a falu előtt pedig tényleg megszűnik a térerő, se telefon, se internet, se üzenet nem ér utol. Erre vágytam. Még ha akarnám, akkor sem hallom, látom a külvilágot, és viszont. És mert a kirándulás megnyugtat és feltölt, olyan közeli úti célokat választottam, ahol hegymászás, történelmi ismeretbővítés és fotós téma egyaránt kínálta magát. 

 

A füzéri várhoz amúgy is kedves emlék fűzött, ez volt az első úti célom. Felújították, kíváncsi voltam, könnyebben megközelíthető-e, több információt nyújt-e a korábbinál, de hamar megbántam. 

 

Távolról a meszelt fala megdöbbentő, közelről a renoválásra elköltött százmilliók a kötelezően kitett táblán, még közelebbről a szemenszedett arcátlanság, amellyel kiszúrják a kirándulók szemét. Merthogy igen, tessék, ez az igénytelenség is jó lesz nektek, mi meg elloptuk a pénz nagy részét, oszt' jónapot. 

 

Épült csiricsáré parkoló, de a meredek hegyoldalra vezető korlátok, lépcsők egyszer csak megszűnnek, igaz, a hegytetőn, a várban ott a látványlift, mert annak aztán lenni kell. Van kivilágított látványkonyha is, aztán mindössze kopár falak néhány tablóval, nesze neked, turista. Mindezek után a kijáratnál egy palatáblán fel merészelik tenni a kérdést, tetszik-e a felújítás. Számtalan strigula az „igen” mellett, egyetlen, mutatóba a „nem”-nél. Én voltam a második. Fogalmam sincs, tényleg tetszett-e ez a pimasz kifosztás élő embernek, vagy csak nem mert senki más nemmel szavazni. Vagy itt is elhitték, amit kiírtak nekik, mármint hogy így van ez jól, ti hülyék. 

 

Azon már nem is csodálkoztam, amikor a barátnőm Nagyvázsonyból küldött hasonlóan gyomorforgató képeket. Merthogy tavaly még együtt jártuk be a várat, és azt reméltük, a sok száz milliós felújítás után is kedvünket leljük benne. Hát, nem. Sikerült ízléstelen fehér kockákkal tönkretenni a romokat.

 

A nagyvázsonyi Kinizsi-vár (fotó: Magyar Építők)

Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudná még sorolni, ami ennyire vagy még inkább felháborítja, vagy csak rálegyint, mert olyan nyilvánvalóan lopják ki belőle a pénzt a szemünk láttára, hogy már erőnk sincs morogni a tengernyi bűncselekmény miatt. Hiszen szállóige a kisvárdai lówellness, a negyvencentis bodrogkeresztúri kilátó vagy a felcsúti kisvasút, amelyet, ha sokat hőbörgünk, majd még meghosszabbítanak Bicskéig. 

 

Ilyenkor amellett, hogy jó példákkal igyekszem kiegyensúlyozni a lelki békémet, hiszen azért abból is bőven látok, eszembe villan mindjárt: istenem, mennyire jó, hogy mindez nem nálunk, Szegeden történik, és nem kell szégyenkeznünk a sok turista előtt! Pedig ami a mi hazai romjainkkal, kilátóinkkal, útjainkkal, stadionjainkkal, egészségügyünkkel és sok minden egyebünkkel történik – az továbbra is lopás a miénkből, ahogy eddig. 

 

Tudnánk sorolni a százmilliók jobb helyét, de azt is vallom, hogy a közös kultúránkra szintén kell a pénz, és a győztesek végre nagyvonalúan megengedhetnék maguknak azt a luxust, hogy hozzáértőket fizetnek meg, és értelme legyen a beruházásoknak. Mert ez az én hazám is. Ha ez hazaárulás, akkor vállalom, még romjaimban is.