Röhög az osztály – Hollósi Zsolt jegyzete

Hollósi Zsolt

2023. május 02. 15:32

Röhög az osztály – Hollósi Zsolt jegyzete

Időben meg kell tanulni, hogy az élet nem csupa móka, kacagás, nem csak abból áll, hogy nyáron egyik táborból utazunk a másikba. Túlzónak, igazságtalannak éreztem ezt a megjegyzést, amikor 1984-ben, tizenhat éves gimnazistaként szüleim némi nevelő célzattal elintézték, hogy nyári diákmunkára fogadjon a kábelgyár, amit otthon mindig a földi pokolnak állítottak be. Oda jutsz, ha nem tanulsz, mehetsz majd három műszakban gályázni.

 

Nem esett jól a nyári szünetben hajnali ötkor kelni, és az álmaimban szereplő tizenkét sebességes versenykerékpár helyett régi kemping biciklimmel kitekerni a városszéli gyárba a hat órai műszakkezdésre. Rövid betanítás után máris a szárazvizsgálónál ültem. Egy hatalmas dobról kellett áttekerni a nyugati exportra szánt kábelt kisebbekre. Közben ellenőrizni a minőséget, vagyis a hibás, sérült szakaszokat ki kellett vágni, és a kisebb dobokon pontosan feltüntetni, hogy milyen hosszúságú kábeldarabok adják ki a teljes méretet. Ritkán fordult elő, hogy egyetlen hibátlan kábellel sikerült volna körbetekerni egy egész dobot. Gyerekjátéknak tűnt, de hamar kiderült, nem is olyan könnyű napi nyolc órában a gyorsan futó, színes, mintás kábelszálra koncentrálni, és mindig kiszúrni a hibás részeket. Azokon a dolgozókon, akik évek óta ezt csinálták, már érzékelhető volt a monotónia káros hatása.

 

Az ilyen jellegű munkák mára többnyire megszűntek, szerencsére megoldják gépekkel, robotokkal, mesterséges intelligenciával. Utóbbi egyre szélesebb körben jelent fenyegetést a munkavállalók számára. Az Egyesült Államokban élő régi barátom nemrég arról számolt be, hogy a cégnél, ahol termékismertetőket írnak, a tulajdonos próbát tett a ChatGPT-vel, és kiderült, szinte ugyanolyan jól megoldja a feladatokat, mint a hatalmas költséggel foglalkoztatott dolgozók. Egyértelműnek tűnik, hogy a főnök a technológia rohamos fejlődésével előbb-utóbb gépekre cseréli majd a munkatársak nagy részét.

 

Május elseje már rég nem az a sörözgetős, gondtalan munka ünnepe a többség számára, mint amilyennek a hetvenes-nyolcvanas években látszott. Szakértők szerint a korábbiaknál jóval nagyobbak és aggasztóbbak a munkavállalók előtt álló kihívások.

 

Az elvárásoknak való megfelelés, a határidők betartása, a munkaterhelés növekedése és a munka-magánélet egyensúlyának felborulása extrém mértékben megnövelte a munkahelyi stresszt. Ennek káros egészségügyi hatásairól sokat tudnának mesélni a hazai orvosok – nemcsak betegeiket látva, hanem sokan saját tapasztalatból is. A gazdasági bizonytalanság, az Európai Unióban csúcstartó orbáni infláció miatt mostanában a munkanélküliség réme is fenyegetőbbnek tűnik. Bár Magyarország ezen a téren is inkább a lemaradók közé sorolható, a gyors technológiai fejlődés miatt sok munkakörben folyamatosan változik a munka jellege, gyakran teljesen más készségekre van szükség, mint akár csak egy-két évtizeddel ezelőtt. Az új technológiák elsajátítása és alkalmazása is minden korábbinál nagyobb kihívást jelent.

 

Tulajdonképpen ugyanezt panaszolta egy ismerős magyartanár is, aki eddig mindig büszke volt arra, hogy egészen jól lépést tudott tartani a diákjaival. Most azonban kétségbeesve mesélte, hogy a legjobb házi dolgozatokat beadó diákjairól kiderült, hogy a ChatGPT segítségével írták meg az esszéjüket, neki pedig ez fel sem tűnt. Csak amikor az órán értékelte a feladat megoldását, akkor vált gyanússá, hogy röhög az osztály. Végül bevallották a főkolomposok, hogy rajta tesztelték a mesterséges intelligenciát.