Rogán Antal emberei kerültek be a Vodafone új vezetésébe

Január végén sikeresen lezárult a Vodafone Magyarország felvásárlása, a magyar állam 49 százalékos részesedést szerzett a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül. Ennek megfelelően a közelmúltban átalakították a társaság vezetését, amelybe Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bizalmasai kerültek be – írja a 24.hu a cégadatok alapján. Ezekből az derül ki, hogy az új, öttagú igazgatóságban helyet kapott Nagy Ádám, Rogán Antal kabinetfőnöke. (Nagy, akinek feltehetően egyetemi vizsgákat intézett el Schadl György, igazgatósági tag az Antenna Hungária Zrt.-ben is, melyben szintén az állam a kisebbségi tulajdonos a többségi tulajdonos 4iG Nyrt. mellett.)
Szintén az új vezetés tagja lett Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke is, akinek vezetése alatt az ügynökség nagyvonalúan osztogatta az egyedi támogatásokat a NER-köreibe tartozó vállalkozóknak. Guller tavaly (a szintén Rogán irányítása alá tartozó) Szerencsejáték Zrt. felügyelőbizottságába is bekerült.
A Vodafone felügyelőbizottságában Rédey Krisztina (korábban a Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkára), és Siroki Attila József (Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. vezető tisztségviselője, januárig igazgatósági elnöke a Rogán vezette kabinetminisztérium felügyelete alá tartozó Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.-nek) kapott helyet.
A Vodafone teljes ára 660 milliárd forint volt. Ennek 49 százalékát a magyar állam vásárolta meg. A NER-lovagnak számító Jászai Gellért cége, a 4iG vette meg az 51 százalékot, amihez 170 milliárdos hitelt adott a Magyar Fejlesztési Bank. A magyar állam részvétele az üzletben így jócskán túlmutat a vételáron.