Rita beült egy kávéra, és egy pillanat alatt leszervezte oda, a kávézóba a kiállítását

Mi lenne, ha? – klasszik. Megkérdezte, és azt mondták, oké. Év végéig láthatók festményei az agárúrban.
Rita beült egy kávéra, és egy
pillanat alatt leszervezte oda, a kávézóba a kiállítását

Cserbik Rita a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán képalkotás szakon, festő szakirányon végzős hallgató és már most pályázatok, díjak és egyéni projektek sora áll mögötte. Márciusban önkormányzati pályázatot is nyert – hat alkalommal workshopot és egy egyéni kiállítást is szervezett. Most az agárúr kávézóban láthatók alkotásai.

 

Gimnáziumi rajztanára, Nagy Károly festőművész kezdett Ritával foglalkozni a Szegedi Szépmíves Céhben, ahogy ő mondja,

 

„ott kezdtem érezni, hogy ez tényleg komoly. Hogy ezt tényleg meg kell tanulni. Egyfolytában festettem.”

 

2018-ban kitalálta a „CsakReality” projektet: összművészeti performanszokat tartottak ,,HUMAN” címmel az Agórában és a Nyugi Kertben.

 

 

Majd újra „csak” festeni kezdett, absztraktokat. „Többféle festéket is használok, bár a legkedveltebbek az olaj-, akril-, zománcfestékek. Szeretem alkalmazni a Jackson Pollock-féle »csurgatásos« technikát, de gyakran alkalmazom a fújást és a törlést is. A színek meghatározó szereplői a festményeimnek, nagyon szeretek sajátos kombinációkat kigondolni. Attól lesz érdekes, hogy a különböző technikák és a rétegződés által a színek másképpen hatnak. Szeretek nagy ecsetekkel dolgozni.”

Idén márciusban pedig pályakezdői támogatást nyert Szegedtől. Hat workshopot és egy egyéni tárlatot is szeretett volna tartani ezért pályázott. A sikeres pályázás után nyáron egymást követték a workshopok a Marokkó Café & Pubban, a SZIN-en, a Nyugi Kertben. Októberben pedig megvalósult Petőfitelepen a kiállítás is. Majd jött az agárúr.

 

– Egyik nap aztán beültem egy barátommal az agárúrba, és annyira megtetszett a hely, hogy egyből egy kiállításon kezdtem gondolkodni. Amíg a kávémra vártam, rögtön rá is kérdeztem, mi lenne, ha kiállítanám itt a festményeimet. Ők vevők voltak rá, nagyon kedvesek voltak. Sok kisebb képem is látható, amiket eddig nem tudtam máshol kiállítani: például a Valóság játéka című festménysorozatomat. Nagyon pici képekből áll, amiket nehezebb jól elhelyezni, megmutatni – mondta Cserbik Rita.

 

Cikkünket Vangel Márk írása alapján szerkesztettük.