Rezsiháború – Cservenák Zoltán jegyzete

Cservenák Zoltán

2022. augusztus 07. 09:15

Rezsiháború – Cservenák Zoltán jegyzete

Aki az átlag fölött fogyaszt, „annak gondoskodnia kell arról, hogy vagy csökkentse a fogyasztását, vagy keressen annyi pénzt, hogy a piaci, a lakossági piaci árát, tehát a nem támogatott árát ki tudja fizetni az átlagfogyasztás fölötti energiarésznek. Ez a magyar valóság ebben a pillanatban” – mondta a miniszterelnök a Kossuthon, keresztényszociális „érzékenységét” megvillantva, alig egy héttel azután, hogy fajelméletét kinyilatkoztatva azt mondta, nem akarunk kevert fajúak lenni. Terelnek és hergelnek. Összezárják a szekértábort. Hát, jó. 

 

Tudjuk Lázár Jánostól: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér.” Megtanultuk a Fidesztől: aki közmunkás, annak nincs ideje lopni. Értettük azt is, szerintük meg lehetett élni 47 ezer forintból, nem számolnak létminimumot, mert minek. Engem most nem is feltétlenül az érzéketlenség, a nemzeti-szociális gőg érdekel, nem azon jöttem háborogni, miként lehet annyira cinikus egy kormány, hogy miközben orrba-szájba megszorítanak, ugyanabban a salátatörvényben a miniszterelnök fizetése 2 millió forinttal, a miniszterek és az államtitkárok bére százezrekkel nő. Azt csak halkan mondom, ezekre már nem elég sorosozni, gyurcsányozni, vizitdíjazni. 

 

Helló, magyarok, ránk köszönt a rezsivalóság. A valóság az, hogy a kormány elvesztette a rezsiháborút. A magántulajdonú lakóingatlanok szigetelésére és energetikai korszerűsítésére használható uniós pénzt másra költötték az elmúlt tíz évben. Az is a valóság, hogy azt hitték, nem kell foglalkozni a 99 százalékos orosz gázfüggőséggel, hiszen széles nyelvcsapásokkal biztosítják az olcsó orosz gázt, így lesz rezsicsökkentés, ami a rendszer támogatottságának egyik alappillére. Hazudtak a piaci árnál jóval olcsóbb gázról, mivel már a választások előtt tudták, ami február 1-jén olcsó volt, az márciusban megdrágult. A kormány összevissza beszél: július 13-án még érdemesnek tartották bevezetni a gázt, ahol nincs, július 30-án viszont azt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter: „A gáztól menekülni érdemes.” Stratégiai a zűrzavar, ez a rezsiigazság. Közben fával fűtenék az iskolákat, középületeket, kazánprogramról beszélnek, miközben a kazánpiac leghamarabb márciusra tud érdemi mennyiséget szállítani.

 

Háborogni már nincs értelme, legfeljebb kínunkban mosolyogni. Ám ekkor azt hallom – ezredjére –, hogy az elhibázott uniós szankciós politika tehet mindenről. Ekkor felvillan előttem a tábla: Állj! Mégiscsak háborogni fogok.

 

A hét- meg a nyolcszázát, az a politikai közösség, amelyik éveken át arról beszélt, hogy nemzetünk mennyire fontos szimbólumai 1848, 1956 és 1989, ha kellett, kokárdát és nemzeti színeket sajátított ki, az a politikai közösség most azt kiabálja: a Nyugat meghosszabbítja a háborút avval, hogy segít Ukrajnának. A kutya mindenit, hányszor hallgattuk: 1956-ban nem segített a Nyugat! Hányszor jutottunk oda a Nyugat-ellenesség megérvelésekor: ’56-ban sem jöttek! Ezerszer. 

 

Most, amikor a Nyugat, még ha máshol is, de segít, fegyvert küld, szankcionál, mindent megpróbál, amit csak lehet – kivéve a nyílt háborút –, akkor ez a politikai közösség lényegében azt várja, hogy a szétbombázott, megerőszakolt, megalázott Ukrajna hagyja magát, a Nyugat meg nézzen félre, csukja be a szemét, és tegye azt, amit ’56-ban tett? Ezt várja el a kormányoldal, hogy folytathassa az elvesztett rezsiháborúját, és továbbra is biztosítsa a hatalmát. 

 

Lelkük rajta.