Részvétem minden szegedi Fidesz-szavazónak! – Nemes István olvasói levele

Az év első közgyűlése a költségvetésről szólt. Vannak Magyarországon városok, ahol a válság miatt le kell kapcsolni éjszaka a közvilágítást, meg kell ritkítani a közösségi közlekedés járatait, és súlyos megszorításokat kell bevezetni. De Szegeden nem így van. Az alapvető szolgáltatások zavartalanul működnek, idén pedig a tavalyinál több pénzt költ a város a szociális támogatásokra és új fejlesztéseket is elindítanak: megkezdődik például az Aradi vértanúk tere, a Bartók tér, a Lechner tér, és a rakpart felújítása. A helyi Fidesz pedig látványosan nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, és mivel dicsérni mégsem akarják a városvezetést, így maradt nekik a néha rágalmazásba forduló hazudozás.
- Chovanecz Kata például szociális érzéketlenséggel vádolta az önkormányzatot. Pedig ő az, aki elérte, hogy a Kúria megszüntesse a szegedi családok lakbérkedvezményét. A város támogatás formájában minden bérlőt kárpótolni fog, annak ellenére, hogy ezt a képviselőasszony nem támogatta szavazatával.
- Tápai Péter a szédületes magyar gazdasági növekedésről ismertetett számokat, csak épp kifelejtette a 44 százalékos élelmiszerár-emelkedést, a rezsiemelést, a pedagógusok helyzetét, és a többi valóban lényeges tényt.
- Német Ferenc pedig végső elkeseredésében, kapaszkodjanak meg, a Momentumot vádolta meg a szegedi Fidesz iroda megrongálásával. Úgy tűnik elfelejtette, hogy a tettest rövid idő belül elfogták és a híradások szerint tettét nem politikai célok motiválták, hanem nagy mennyiségű alkohol.
- Ezt a teljesítményt tényleg nehéz alulmúlni, de Haág Zalán helyi KDNP elnök megpróbálta és közben véletlenül saját párttársát is lebuktatta.
Mihálik Edvin Zöld Város Programért felelős tanácsnok több felszólalásában is számon kérte a kormányon, illetve Szeged kormánypárti képviselőjén, Mihálffy Bélán, a várost sújtó elvonásokat és a családok életét megnehezítő intézkedéseket. A jogos kritika betalált, ugyanis Haág Zalán heveny hisztirohamot kapott a Momentum frakcióvezetőjének felszólalásától. Egészen elképesztő kifakadásában azt sérelmezi, hogy Mihálik Edvin meg merte szólítani Mihálffy Bélát úgy, hogy az nem is tartózkodott az ülésteremben.
De miért is nem volt ott? Szabó Sándor, városunk másik országgyűlési képviselője szokásához híven részt vett a közgyűlésen. Figyelt, tájékozódott, végezte a munkáját. Úgy látszik, Mihálffy rangon alulinak érzi, hogy Szegeddel foglalkozzon. Pedig a karrierjét ő is itt, a mi közgyűlésünkben kezdte Kiskundorozsma önkormányzati képviselőjeként. Talán már elfelejtette, hogy honnan jött, vagy megsértődött a szegediekre, mert többségük nem rá szavazott a parlamenti választásokon – hiszen a mandátumát a homokhátsági települések lakóinak köszönheti.
Szomorú, hogy így van, de ha nem akar a városunkért dolgozni, és csak a tizenkét környező település képviselője szeretne lenni, azt is elfogadjuk. Csak akkor legyen szíves és ne vegye föl az országgyűléstől kapott milliós fizetésének a kétharmadát, hiszen nagyjából ilyen arányban élnek szegediek a választókerületében. Ráadásul, ha a tiszteletdíja kicsit közelebb lenne a magyar átlagbérhez, akkor talán nem örömködne ízléstelenül azon, hogy a Fidesz elveszi a szegedi családoknak járó lakhatási támogatásokat.
Bár kevesebben mint máshol, de Szegeden is élnek olyanok, akik a Fideszbe, a KDNP-be, és ezekbe az emberekbe helyezték a bizalmukat az előző választásokon. Sajnálom őket, mert biztosan többet érdemelnek annál, amit a kormánypárti politikusok pénteken előadtak (már amelyik egyáltalán hajlandó volt megjelenni az ülésen).
Szóval, fogadják őszinte részvétemet, és járna nekik egy nagy bocsánatkérés a kormánypárti képviselőktől.
Nemes István