A vidék ott kezdődik, ahol sötétség, félelem kiszolgáltatottság van, és ahonnan eltűnt az értelmiség – válaszolta Darvasi László Bíró-Balogh Tamás moderátor kérdésére, hozzátéve: esszékérdés lehetne idehaza, hogy mi számít vidéknek, és olyan kérdésnek, amihez sokfelől lehet közeledni. Nem mulasztotta el hozzátenni, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon a legsúlyosabb veszteségeket éppen a vidék szenvedte el. A vidékiség egyik jelképe az író szerint mások mellett az is, amit az este nyolc óra után elnéptelenedő utcák jelentenek.  

Darvasi László mostani szegedi meghívásának legalább két közvetlen oka volt. A korábban évtizedekig itt élő és alkotó író ezekben a napokban ünnepli hatvanadik születésnapját, és ha ez önmagában nem volna elég, most jelent meg legújabb kötete.

Furcsa dolog az idő, és vele a leélt évek – ez derült ki abból a visszaemlékezésből, amiben arra kellett (volna) válaszolni az írónak, hogyan ünnepelte harmincadik, negyvenedik és ötvenedik születésnapját. Kiderült, hogy a negyvenedikre egyáltalán nem emlékszik, ugyanakkor az ötvenedik azért is lehet emlékezetes, mert könyvkiadója, a Magvető ebből az alkalomból jelentette meg A zord Apa, avagy a Werner-lány hiteles története című, kötetét, aminek alapja egy, az 1910-es években játszódó szegedi szerelmi történet.

Most kiadott Az év légiutas-kísérője novelláskötete előtt legutolsó elbeszéléskötete 2015-ben jelent meg Isten, haza, csal címmel, és ennek kapcsán megtudhatta a csütörtöki Darvasi-est hallgatósága, hogy 

Több megjegyzést is fűzött a készülő munkához. Elmondta, hogy szerette volna a történetet a máig vezetni, azonban ez nem sikerült. Kéziratban a regény nagyon hosszú, ezen bizonyára rövidíteni kell, ami az író mellett a kötet szerkesztőjének, a korábban a szegedi egyetemen végzett Turi Tímea feladata lesz. Szerette volna Darvasi, ha a regény még az idén megjelenik, de ez a lehetőség elszállt.  

Az írásnak az a fázisa, ahol most tart a nagyregénnyel, a tökéletes reménytelenség állapotával írható le. Egyfelől olyan érzés kínozza, hogy soha nem fog elkészülni vele, másfelől a legizgalmasabb érzések egyike is hatalmába keríti: még is elkészül. – Nem is tudom elképzelni, mi lesz akkor, ha befejezem. Hogyan tovább? – fejtegette Darvasi, hozzátéve: mindent bele akar írni a könyvébe, ugyanakkor tisztában van vele, hogy ez lehetetlen.  

Elismerősen jegyzete meg Az év légiutas-kísérője novelláskötetről Bíró-Balogh Tamás, hogy az tényleg novelláskötet, nem akar regénnyé összeállni, amiből két elbeszélést is felolvasott az est folyamán az író.

A moderátor megemlítette, hogy a költőként induló Darvasi most újra visszatért a versíráshoz, kézenfekvő a kérdés, miért. Kritikusai jegyezték meg Darvasiról, hogy prózájába beköltözött a líra, ám tévednék, ha azt gondolnánk, hogy a lírájába most költözött bele éppen a próza. Egészen más áll a háttérben. Nagy hiányérzettel beszélt arról, hogy manapság nincs hova tárcát írni, Korábban ezt naponta is lehetett a Délmagyarországba, aminek újságírója volt.

Darvasi Lászlónak hiányzik az a fajta személyesség, amit a tárcaírás jelent, és ezt mostanában éppen a versírásban találja meg. Elhangzott ugyanakkor az is, hogy igyekszik iróniával szemlélni a világot, példa erre frissen megjelent kötetének legtöbb novellája. Szerinte nagy baj, ha az iróniát nélkülözi az emberek világlátása és szemlélete.  

A költői látásmód lépten-nyomon tetten érhető Darvasinál. Még az est elején egy kérdésre válaszolta elmondta, hogy hatvanadik születésnapján hatvan sorsjegyet vett anyukájának. Nem tudjuk, ez mennyibe került, ám azt igen, hogy közel 21 ezer forint lett a nyeremény. Ennek kapcsán mondta el a rendszeresen lottózó Darvasi László, hogy amikor egy lottózóban meglátja a teli szemeteskukát, arra gondol, hogy abban kidobott álmokat lát. Mindenki azzal a céllal vesz a szerencsejátékot, hogy a nyereményből ezt vagy azt a tervét valósítja meg, de ezekből többnyire nem lesz semmi.  

Fanyar humorú, játékos, kicsit rezignált, szerény, másokra odafigyelő emberként láthattuk viszont Darvasi Lászlót a Somogyi-könyvtárban, ahol a könyvtár nevében Sikaláné Sánta Ildikó igazgató is felköszöntötte az írót.