Réka a SZIN-en: Ember, ember hátán – A finálé

A negyedik napra kivételesen sikerült még világosban érkeznem, így egy másik arcát is láthattam a SZIN-nek.
Szanyi Réka

2022. augusztus 28. 17:13

Réka a SZIN-en: Ember, ember hátán – A finálé

A fényben jobban látszott, hogy a kedd éjszakai eső óta újra kiszáradt talaj mennyire porzani kezdett, de szerencsére nem érte el a Sziget szintjét. Viszont az Azahriah-koncert felé sétálva meglepetten konstatáltam, hogy mennyire hangulatos a Borsodi Színpad jobb oldalán lemenő Nap, főleg, ahogy narancssárgán megvilágítja az éneklő közönség arcát.

 

(grafika: Tóth Zsolt)

 

Egyébként nagyon jó kezdésnek bizonyult Azahriah, ami az estémet illeti, mert annak ellenére, hogy kevésbé ismerem a dalait, rögtön berántott a hangulat. A kivetítőn is látszott, hogy tombolt a közönség, és persze a néhány magasba emelt „Nem te vagy a hibás!” feliratú kartontábla sem maradhatott el. Az utolsó és talán egyik legnépszerűbb Mind1 című szám után nekiindultam a tömeggel, és csak nézelődtem, ki, hogyan hangolódik az utolsó estére.

 

Érezhetően ezen a napon voltak a legtöbben, minden produkció végén sok ember töltötte meg az utakat.

 

Itt közbe kell ékelnem a személyes „traumámat” a csillámtetkóval… Mert mint ahogy azt korábban említettem, már kezdettől szemeztem a lehetőséggel, hogy letagadva jó pár évet, újra 13 évesnek érezhessem magam, és egy minimum pink rózsaszín póni mintával mászkáljak a karomon. Mert mi másról szólna egy fesztivál, még ha ez az utolsó napja is, a csillámtetkó meg két hétig a bőrömön marad, ha akarom, ha nem. El is látogattam a sátorhoz és kiválasztottam a megfelelő mintát (nem, végül nem a pónilovat), de annyian vártak a sorukra, hogy nem akartam elpazarolni az időt így az utolsó estén, és gondoltam inkább visszatérek később. Természetesen mire újra ott jártam a sátor már sehol, úgyhogy csúfos kudarcba fulladt a tervem. Viszont jövőre az lesz az első dolgom, hogy pótoljam!

Az este sztárfellépője ugyebár Jason Derulo volt, akinek a koncertjén éppen csak a fákról nem lógtak emberek (bár mint kiderült, erre is volt példa a Korda György–Balázs Klári produkción). Elöl nem tudom mennyire volt heringparty, de az italos pult környékén azért kényelmesen lehetett táncolni, pedig utána még valahol a büféknél voltak az utolsó sorok. Az amerikai énekes abszolút kitett magáért, nem vette félvállról a dolgot: a repertoárban minden közismert dala helyet kapott, amikhez egy külön tánccsapattal komplett koreográfiát is lenyomott, miközben énekelt. Mondjuk érdekes módon a legnagyobb sikert mégis az aratta, mikor lekerült róla a felső, és a közönség az óriásvásznon csodálhatta ennek látványát… Ott azért érett egy dobhártyaszakadás. Jason rá is húzott az előírt fellépéshosszra egy jó 20–25 percet, noha ez nekem nem tűnt fel, mert baromi jól éreztem magam.

 

Így viszont sietve tettem meg a távot a Partfürdő túlvégébe a Necc Party-ra, nehogy véletlenül egy Britney-slágerről is lemaradjak. Hát tippeljetek, mi ment, mikor befutottam (igazából szó szerint)… Valószínűleg sikerült megelőznöm a rohamot, mert nemsokára rengetegen lettünk a bp Nagyszínpadnál. A buli most sem okozott csalódást, imádtam a zenéket, és magától értetődően együtt kiabáltam énekeltem a High School Musical betétdalát (is) a többi sorstársammal.

Maximálisan sikerült kiélveznem az utolsó estét, tökéletes megkoronázása volt ennek a négy napnak, úgyhogy akkor következzen egy rövid konklúzió. 

 

Az idei évvel átesve a tűzkeresztségen, azt kell, hogy mondjam, nagyon élveztem a Szegedi Ifjúsági Napokat. Pozitív értelemben családias, mert bejárható, átlátható, könnyen megszokható és megszerethető, de közben grandiózus is, már ha csak azt nézem, hogy gyakorlatilag minden ismertebb magyar előadó és együttes rajta volt a programlistán, a külföldiekről nem is beszélve. Annak ellenére, hogy viszonylag felületes tudással rendelkeztem a magyar könnyűzenei életről, szívesen jártam koncertről koncertre, és sok új számot megismertem és megkedveltem. Rengeteg programból lehetett válogatni, számos alkalommal vágytam rá, hogy teleportálhassak, hogy két vagy több eseményen egyszerre vehessek részt. 

 

A repoharas rendszerrel valamit kezdenie kellene a SZIN-nek is, persze, ezzel minden fesztivál küzd, mert jó emlék ez a tarka-barka pohár, sőt még hasznos is lehet, de legyen meg a lehetősége annak, hogy visszaválthassa az, akinek nincs rá szüksége. Mondjuk, ha visszaválthatom a repoharat, és ki tudom várni a sort, lehetne csillámtetkóm…

 

Egy mondat az árakról is: egészen elviselhetők voltak.

 

Mindenesetre hozzám hasonlóan most biztos sokan mások is torokfájósan üldögélnek otthon, vagy azért, mert a zenét próbálták túlkiabálni, vagy mert a kedvenc slágerüket énekelték teli torokból, de remélhetőleg mindenki nagyszerű élményekkel gazdagodva tér vissza a hétköznapokba.