Rejtély mennyit dolgozik havi 1,5 milliós fizetéséért Szijjártó Péter a győri egyetemet fenntartó alapítványban

Egy hónappal ezelőtt derült ki, hogy Szijjártó Péter havi 1,5 milliós fizetésért tagja a győri egyetemet fenntartó vagyonkezelő alapítványnak. Az Átlátszó szerette volna megtudni, ezért az összegért mennyit dolgozik az egyébként rendkívül elfoglalt külügyminiszter.
A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány válasza szerint az alapítvány
„nem kezel ilyen adatot, ezért nem is vezet olyan nyilvántartást, amelyből az igényelt adatok kinyerhetőek lennének”
Mindössze annyi konkrétumot közöltek, hogy
„a Kuratórium szükség szerint, de legalább kéthavonta ülést tart, melyen az Alapítvány Alapító Okiratban rögzített céljait és
tevékenységét szem előtt tartva hozza meg határozatait”.
Kéthavonta egyszer tehát elvileg dolgozik Szijjártó Péter, és a többi kuratóriumi tag (köztük Győr fideszes polgármestere).
Az Átlátszó hasonlóan járt Varga Judittal is. Az igazságügyi miniszter a miskolci egyetemet fenntartó egyetem alapítványának kuratóriumi elnöke havi 1,4 milliós fizetésért. Szijjártóhoz hasonlóan Varga is rendkívül elfoglalt, így az ő esetében is jogosan merül fel a kérdés: mennyi ideje jut az alapítványi feladatok ellátására? Nos, ezt sem tudjuk meg soha, mivel a miskolci egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítványtól gyakorlatilag szó szerint ugyanaz a válasz érkezett, mint a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítványtól.
Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság kifejezett kérése volt, hogy erős összeférhetetlenségi szabályokat hozzon a kormány az állami vagyonnal kitömött alapítványok élére kinevezett személyekről, a Fidesz megoldotta, hogy a kuratóriumokban továbbra is kormánypárti politikusok vagy a kormányhoz köthető személyek ülhessenek milliós fizetésekért. Ez is egyike azoknak a látszatintézkedéseknek, amiket a kormány az uniós pénzek folyósítása érdekében hozott, és amikkel a jelek szerint nincs megelégedve sem az Európai Parlament, sem az Európai Bizottság.