Rántott karfiol – Veszprémi Szilveszter tárcája

Igazatok van, tudom, és igaza van a kutyának is, amiért halkan nyüszít, és sajnálom a gazdáját, aki csak próbálja megérteni miről is van szó, és simogatja és vigasztalja a szerencsétlent. Tényleg értem, mert én is utálom, amikor kajaszag van a villamoson, pláne, ha ilyen, még meleg, picit olajos is, bár inkább a karfiol illata dominálja a rántott karfiol illatot. Tudom, nem mindenki ismeri fel, csak mi ez a szag, idegesít, miért utazik velünk, tudom, tudom, tudom. Nektek is mind igazatok van.
Veszprémi Szilveszter

2022. április 19. 14:49

Rántott karfiol – Veszprémi
Szilveszter tárcája

Tulajdonképpen tudtam, hogy ez lesz, de valahogy mégis így csináltam, azt hittem, valahogy véletlenül mégsem alakul majd így, és minden rendben lesz, tudjátok néha botrányosan erősek az ilyen irracionális meggyőződéseim, és higgyétek el, nekem is nehéz velük. Ez volt az első doboz, aminek megtaláltam a tetejét, beleszedtem már a rizst, a karfiolt, felborult az időrendem, nem volt időm új dobozt keresni, a tetőket próbálgatni, és ez végülis tart. Tényleg nem esik ki belőle semmi, és záródik, megtartja a kaját, de láttam, hogy nem passzol pontosan, hogy valahogy nincs minden rendben vele, hogy nem pattan mindenütt egyszerre teljesen rá.

 

Nem gondoltam volna, hogy ez lesz, hogy ez fog történni, hogy most ülünk itt a kajám illatában, és most ti úgy utáltok engem, mint ahogy én utálok mindig másokat, akiknek kajaillatuk van, és kiskutyástól, többiekestől, mindenestül nektek van igazatok.

 

Elmondom az egészet. Reggel kezdődött. Azt hittem tegnap este még, hogy ez egy szuper nap lesz. Időben felkelek, letusolok, megírom a házit, megnézek két részt Netflixen főzés közben, azt hittem, hogy még enni is fogok tudni otthon, aztán szépen felszállok a villamosra, bemegyek a könyvtárba, beviszem a könyvet, amit már két hete be kellett volna vinnem (szerintem lassan az én késedelmimből fizetik a rezsit), és óra előtt még egy kávét is képzeltem magamnak, ad abszurdum a távolabbi pékségből, ahol jobb a kávé, de nagyobb a sor (brit tudósok keresik az összefüggéseket).

 

Nos, nem egészen így történt, bár majd leszállva egy kávét még magamba kell öntenem valahol, de jól látjátok, ez már az a villamos, amivel késve érek csak be, el sem tettem a könyvtári könyveket, tudtam, hogy ez nem az a nap lesz. Szóval felkeltem, letusoltam, leültem csak egy pillanatra, hülyeségnek hangzik, anyám valószínűleg csak öt perc csendet szeretett volna maga körül, de belémverte, hogy le kell ülni száradni, gondolkodni. Előtte már kivettem a gyorsfagyasztott rántott sajt és karfiol maradványaimat, még jó, hogy az olajat nem tettem fel melegedni: visszaaludtam, miközben a híreket görgettem.

 

Konkrétan ez történt, elárult a testem.

 

És csak este leszek megint otthon, a kiolvasztott dolgokat már nem tehettem vissza, meg kellett sütnöm, szóval a forró olaj mellett gyorsan megcsináltam a házit, ne hazudjunk, az összecsaptam az ide való ige, ha égettebb szagot érzel, igen, abban is igazad van, az a hármas feladat alatt volt, azt hittem, be tudom időben fejezni, tudod, mind azt hisszük van még időnk megfordítani, aztán persze, nincs.

Szóval, csak azt akarom mondani, hogy értelek titeket. Tudom. Ez most nem sikerült, nagyon nem, és valószínűleg egész nap ez lesz velem. Tényleg, sajnálom, bocsánat, a kutya gazdijától különösen, tudok mindent, amit ilyenkor el lehet mondani, mi lenne, ha mindenki ezt csinálná, miért nem megyek gyalog, ésatöbbi, tudom, de nem sikerült ez a mai, és nagyon megértem, hogy utáltok, csak ennyit szerettem volna, és hogy tartsatok ki, mindjárt leszálltok, és akkor jó lesz majd, nem megyek veletek tovább, kivéve azt a magas srácot elől, vele egy előadáson leszek, tőle különösen is bocsánatot kérek.

 

Nyitóképünket Prokop Alexandra fényképezte.

Veszprémi Szilveszter költő, az Eközben Szegeden szerkesztője.