Radnóti-estek újratöltve: az első vendég Rainer M. János történész

Rövid idő alatt komoly rangot vívott ki magának a szegedi egyetem bölcsészkarának pódiumbeszélgetés-sorozata, a Radnóti-estek, ami jövő szerdán kezdi meg legújabb „szemeszterét”.
Bod Péter

2023. február 17. 17:18

Radnóti-estek újratöltve: az első
vendég Rainer M. János történész

Elkészült a teljes tavaszi program. Három dolog változatlan. A helyszín továbbra is a Café Radnóti, ahol is szerdánként várják az érdeklődőket. A harmadik dolog: izgalmas témákkal és vendégekkel várják az érdeklődőket.

 

Az első vendég Rainer M. János történész, akadémikus, a korábbi 1956-os Intézet vezetője lesz, aki Apafigurák a magyar 20. században címmel ad elő a február 22-én 18 órától. Rainer M. János a Kádár-rendszer kutatóinak élvonalába tartozik. 2011-ben megjelent Bevezetés a kádárizmusba című kötete. Kutatásainak középpontjába Nagy Imre és az 1956-os forradalom áll, a néhai miniszterelnökről monográfiát is írt. A történésznek nemrég jelent meg Századosok című munkája, ami rendhagyó történelmi visszaemlékezés édesapjára és annak nemzedéktársaira.

 

  • Ezt követően március 22-én Mészöly Ágnes, Rojik Tamás és Kovács Eszter lesznek a Radnóti-est vendégei a Pagony Kiadó képviseletében érkeznek Szegedre és beszélnek arról a kiadó fiataloknak szóló könyvsorozatról, az Abszolút töriről.
  • Egy hónappal később, április 19-én Cserháti Éva, író lesz a vendég, aki Tényirodalomból gyilkosságok? A történelem és a krimi című estjével lép a Radnóti-estek pódiumára.
  • A rendezvénysorozat tavaszi programja május 3-án zárul, amikor Hardy Júlia lép a közönség elé Transzgenerációs örökségeink a családterápiás gyakorlatban című estjével.

 

A programok kivétel nélkül díjtalanul látogathatók.