Putyin elhúzódó háborúra készül

Hírösszefoglaló az orosz–ukrán háborúról 2022. május 11-én délelőtt.
Garai Szakács László

2022. május 11. 09:34

Putyin elhúzódó háborúra készül

Erősődő harcokra számít Washington

Az amerikai hírszerzés úgy véli, hogy az ukrajnai háború valószínűleg „kiszámíthatatlanná válik és intenzívebb lehet” a következő hónapokban – mondta Avril Haines, az amerikai Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága előtti meghallgatásán. A valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó DNI igazgatója szerint semmi jel nem utal arra, hogy az oroszok két hónapja tartó támadása véget érne. Még ha Oroszország sikereket is ér el a kelet-ukrajnai Donbasz régióban, „nem vagyunk biztosak abban, hogy a donbaszi harc ténylegesen véget vet a háborúnak” – jelentette ki Haines. Kifejtette, hogy a hírszerző közösség úgy értékeli, Putyin „elhúzódó ukrajnai konfliktusra készül, amelynek során eredményeket akar elérni a Donbaszon túl is”.

 

A hírszerzési igazgató úgy vélekedett, hogy az orosz elnök az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás „kifulladására” számít. Szerinte Oroszország lépéseiről az elkövetkező hónapokban is egyetlen ember, Vlagyimir Putyin dönt majd. Az orosz elnök döntéseit pedig a hírszerző közösség egyre nehezebben tudja megjósolni. „Putyin ambíciói és Oroszország jelenlegi konvencionális katonai képességei között eltérés mutatkozik”.

 

Haines szerint nő annak a valószínűsége, hogy az orosz elnök „drasztikusabb eszközökhöz nyúl”, beleértve például a hadiállapot kihirdetését, hogy felszabadítsa a céljai eléréséhez szükséges erőforrásokat. Az igazgató elmondta: az amerikai hírszerző közösség szerint, ha Oroszország el akarja érni a céljait, akkor valószínűleg Oroszországon belül el kell indítania a teljes katonai mozgósítást, amelyet eddig nem tett meg.

 

Putyin rövid távon teljesen el akarja foglalni a két keleti megyét, Donyecket és Luhanszkot, „meg akarja semmisíteni” a térségért felelős ukrán erőket, el akarja foglalni a herszoni régiót, valamint ellenőrzése alá akarja vonni a Krím vízkészletét – állította Haines. Úgy vélekedett, hogy egyelőre rövid távon nincs esély a konfliktus tárgyalásokkal történő megoldására, mert szerinte mindkét fél azt gondolja, hogy „előre léphet katonailag”.

 

A DNI vezetője kifejtette: az Egyesült Államok nem hisz abban, hogy fennáll az atomfegyver használatának „közvetlen veszélye”. Haines szerint Putyin valószínűleg csak akkor vetne be atomfegyvert, ha fenyegetést észlelne akár a rendszerére, akár Oroszországra nézve, vagy azt hinné, hogy elvesztette az ukrajnai háborút, különösen, ha úgy gondolná, hogy a NATO „vagy beavatkozik, vagy beavatkozni készül”.

Az igazgató kiemelte, hogy az Egyesült Államok „nyilvánvalóan támogatja Ukrajnát, de nem szeretné kirobbantani a harmadik világháborút, és azt sem szeretnék, ha a harcoló felek nukleáris fegyvereket vetnének be”.

 

Gazprom: nincs akadálya tranzit folytatásának Szohranivkán keresztül

A Gazprom értesítést kapott Ukrajnától, hogy május 11-én leállítja a gázszállítást az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai szohranivkai mérőállomáson keresztül, de nem látja akadályát a tranzit folytatásának. A Gazprom szóvivője hozzátette, hogy az orosz áramoltatási rendszer alapján technológiailag lehetetlen a tranzitmennyiségeket a szudzsai gázmérő állomásra áthelyezni, ahogyan azt az ukrán fél javasolja.

 

A Naftohaz Ukrajini arról is értesítette a Gazpromot, hogy amennyiben az orosz oldalról folytatódik a szohranivkai állomásra történő gázszállítás, az ukrán gázszállító rendszer kilépési pontjain a mennyiségek ennek megfelelően csökkennek. A Gazprom ezzel kapcsolatban közölte, hogy nem kapott megerősítést a vis maior körülményeiről, és nem látja akadályát annak, hogy a munkát a korábbi rendszerben folytassa.

 

A Gazprom maradéktalanul eleget tesz az európai fogyasztókkal szembeni valamennyi kötelezettségének, és a szerződésnek megfelelően szállít tranzitgázt, a tranzitszolgáltatásokért pedig maradéktalanul fizet. Mint mondta, az ukrán szakemberek továbbra is nyugodtan dolgozhatnak a szohranivkai és a novopszkovi kompresszorállomásokon.

 

– A szohranivkai tranzit teljes mértékben biztosított, nem volt és nincs panasz a partnerek részéről – mondta a Gazprom szóvivője.

 

A kijevi magyar nagykövet szerint Magyarország nem fogja megakadályozni Ukrajna NATO- és EU-csatlakozását

Magyarország sosem volt ellene Ukrajna NATO-csatlakozásának, és „nem lesz ellene”, ha Kijev továbbra is csatlakozni akar a Szövetséghez – mondta Íjgyártó István kijevi magyar nagykövet. Arról is beszélt, Magyarország két dolgot blokkolt, a nyelvi kérdést és az oktatási kérdéseket, és nem volt más lehetőség jelezni Ukrajnának, hogy a NATO nem csak katonai szervezet, hanem egyéb kérdésekkel is foglalkozik, különösen az emberi jogokkal, a nemzeti kisebbségek jogaival.