Putyin arra készül, hogy „emberekkel találkozik”

Hírösszefoglaló az orosz–ukrán háborúról 2022. november 7-én este.
Garai Szakács László

2022. november 07. 22:58

Putyin arra készül, hogy „emberekkel
találkozik”

Az áram lekapcsolásával zsarolnak az oroszok

Az oroszok az általuk megszállt Herszon megyében le fogják kapcsolni a távközlési hálózatot és az áramellátást, hogy az embereket az életkörülmények lerontásával távozásra kényszerítsék – írta hétfő esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar. A kijevi katonai vezetés kiemelte, hogy az orosz erők továbbra is erőszakkal evakuálják a civileket a dél-ukrajnai régióból Oroszország területére.

 

„A rendelkezésre álló információk szerint mintegy száz fogyatékos gyermeket vittek ki a kahovkai járásbeli Dnyiprjaniban lévő pszichiátriai-neurológiai bentlakásos intézményből. Az oleskivi árvaház gyermekeit és dolgozóit a moszkvai területre készülnek kitelepíteni. Egy idősotthon lakóit pedig elköltöztették Kahovka városából, az intézményben pedig katonákat szállásoltak el” – írta a vezérkar. Hozzátette, hogy az orosz katonák folytatják a helyi lakosság és az infrastruktúra kifosztását, anyagi erőforrásokat, élelmiszereket és járműveket szállítanak ki az országból Oroszországba.

 

Helyzet a fronton az ukránok szerint

A vezérkar közölte, hogy friss információk szerint vasárnap éjjel a Herszon megyei Hola Pristany városában megsemmisültek az orosz csapatok üzemanyag-tartalékai.

 

Az ukrán légerő a nap folyamán kilenc csapást mért az orosz erőkre, hat élőerő-, fegyver- és haditechnika-koncentrációra, valamint három légvédelmi állást ért találat. A légvédelmi egységek lelőttek egy ellenséges Szu-25-ös repülőgépet – erősítette meg az ukrán katonai vezetés. Hozzátették, hogy az ukrán rakéta- és tüzérségi egységek hétfőn négy parancsnoki állásra, két élőerő-, fegyver- és haditechnika-koncentrációra, valamint egy lőszerraktárra mértek csapást.

 

Az orosz erők támadó műveleteket hajtottak végre Donyeck megyében Bahmut és Avgyijivka, délen pedig Novopavlivszke irányában. Az orosz támadások zöme továbbra is létfontosságú infrastrukturális és más polgári létesítmények ellen irányult – jegyezte meg a vezérkar. A jelentés szerint hétfőn az orosz hadsereg négy rakéta- és tizenkét légicsapást, valamint több mint tizennégy tüzérségi támadást hajtott végre. Donyeck, Luhanszk, Dnyipropetrovszk és Herszon megyékben mintegy tíz települést ért támadás.

 

Helyzet a fronton az oroszok szerint

Mintegy 80 ezer, a részleges mozgósítás során fegyverbe állított katona tartózkodik jelenleg az ukrajnai „különleges hadművelet” övezetében, közülük 50 ezren részt vesznek a harci cselekményekben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta Igor Rugyenya Tver megyei kormányzót. Putyin a találkozón azt ígérte, személyesen, az „emberekkel találkozva” fog tájékozódni arról, hogy áll a mobilizáltak támogatásának ügye. Az elnök pénteken azt mondta, hogy az önkéntesekkel együtt 318 ezer ember vonult be az általa szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás során.

 

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője hétfőn a napi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy a fronton éjjel Kupjanszk felől két, külföldi „zsoldosokkal” megerősített ukrán taktikai zászlóalj-csoport sikertelenül próbálkozott offenzívával Nizsnya Divanka és Szatove felé, elveszítve mintegy száz embert, két harckocsit, öt páncélozott harcjárművet és öt kisteherautót. Liman irányában két ukrán taktikai zászlóaljcsoport az ugyancsak a luhanszki régióban lévő Ploscsanka és Cservonopopivka környékén tett kísérletet az előrenyomulásra, amit az orosz erők visszavertek, megölve több mint 120, megsebesítve 130 katonát, valamint üzemképtelenné téve három harckocsit, két páncélozott harcjárművet és öt járművet.

 

Mikolajiv-Krivij Rih irányában az orosz egységek tüzérségi támogatással vertek vissza egy ukrán taktikai zászlóaljcsoportot a Herszon megyei Dudcsany, Novaja Kamenka és Bilohirka településnél, több mint száztíz ukrán katona, tizenegy páncélozott harcjármű és tizenhárom jármű elvesztését okozva. Az orosz harcászati gépek, valamint a rakéta- és tüzérségi csapatok a tábornok szerint hét ukrán vezetésipontot, hetvenkét lőállásban lévő tüzérségi egységet, valamint 186 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak, megsemmisítve egyebek között két rakéta- és tüzérségi lőszerraktárt, egy katonai üzemanyagraktárát, két Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerhez tartozó radarállomást és egy Buk-M1 légvédelmi rakétarendszer önjáró tüzelőegységét.

 

Az orosz légvédelem lelőtt egy ukrán Mi-8-as helikoptert, hat drónt, valamint tizennégy HIMARS és Vilha-rakétát. A moszkvai katonai tárca szerint az ukrán tüzérség hét nagykaliberű lövedéket lőtt ki a zaporizzsjai atomerőmű ipari övezetére a Dnyipropetrovszk megyei Viszsetaraszivka felől, az üteget az orosz tüzérség elfojtotta. A tárca szerint a tengerészgyalogosok veszteségei a Vuhledar elleni offenzíva során „nem haladják meg a harcoló állomány egy százalékát és a sebesültek pedig a hét százalékot”, és jelentős részük már vissza is tért a szolgálatba.

 

Egyre kevesebb rakátéja van Oroszországnak, egyre többet kell Irántól vásárolnia

NASAMS és Aspide típusú légvédelmi rakétarendszerek érkeztek Ukrajnába – közölte Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter. – Ezek a fegyverek jelentősen megerősítik az ukrán hadsereget, és biztonságosabbá teszik egünket. Továbbra is lőni fogjuk a minket támadó ellenséges célpontokat.

 

Reznyikov köszönetet mondott a fegyverekért Norvégiának, Spanyolországnak és az Egyesült Államoknak. Korábbi híradások szerint az Egyesült Államok összesen nyolc NASAMS légvédelmi rendszert ígért Ukrajnának, amelyekből kettőt hamarosan Ukrajnában hadrendbe is állítanak – írta emlékeztetőül az Ukrajinszka Pravda hírportál. Néhány napja vált ismertté, hogy Spanyolország új katonai segélycsomagot nyújt Ukrajnának, amely tartalmaz egy Aspide légelhárító rakétarendszerhez tartozó akkumulátort, Hawk légvédelmi rendszereket, páncéltörő rakétarendszereket, egyéb fegyvereket és lövedékeket.

 

Vadim Skibickij, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője a The Economist brit hetilapnak adott nyilatkozatában – amelyet a hírszerzés hivatalos honlapján közzétett – azt mondta, hogy Oroszország Ukrajna polgári infrastruktúrája elleni támadásai során korszerű rakétáinak mintegy nyolcvan százalékát használta fel. „Így az ukrán hírszerzés szerint Oroszországnak százhúsz Iszkander típusú rakétája maradt” – mondta a tisztségviselő. Közölte: az ukrán katonai hírszerzés tudomást szerzett a Kreml azon terveiről, hogy Fateh-110 és Zolfaghar típusú ballisztikus rakétákat szerez be Iránból, és légi úton a Krím félszigetre, tengeren pedig a Kaszpi-tenger orosz kikötőibe küldi őket. „Tudjuk, hogy a megállapodások már megszülettek” – tette hozzá a szóvivő.