Por Zsolt kap egy levelet – Bak Róbert ajánlja Márton László A kárpótlás című kisregényét

Bak Róbert

2022. július 02. 11:41


        Por Zsolt kap egy levelet – Bak
Róbert ajánlja Márton László A kárpótlás című kisregényét

Mindig nagy örömmel olvasom Márton László néhány évenként megjelenő regényeit, hiszen az 1959-ben született írónk gyakorlatilag folyamatosan, szinte hiba nélkül áll elő jobbnál jobb, nyelvileg és gondolatilag tökéletesen megformált műveivel, amelyek kompaktságukkal és egyedi nézőpontjaikkal üde színfoltot jelentenek a hazai palettán. Ennek fényében persze nagy-nagy előzetes várakozással vágtam bele idén megjelent kisregényébe, A kárpótlásba, amely még a Márton-életművön belül is egyértelműen a jobb darabok közé tartozik.

 

„Önnek már nem jár semmi.”

 

Ez az alig 200 oldalas mű egy, a szerzőre nagyon is jellemző groteszk momentummal nyit: hősünk, Por Zsolt arról értesül egy közjegyzői levélből, hogy jogosulttá vált egy kisebb összegű kárpótlásra (melyből akár egy leárazott hegymászóbakancsot, vagy egy palack jó minőségű francia pezsgőt is vehetne), mivel a bő fél évszázaddal korábban a holokauszt során meggyilkolták tizenéves nagybátyját, és ezért az életvesztésért a magyar állam szerint neki éppen ennyi jár. Zsolt pedig mit tehetne ilyenkor (azt nem, hogy nem vesz róla tudomást, mivel a levél szerint hatóságilag előállítják, ha nem jelenik meg a megadott időpontban), mint visszaemlékszik egész addigi életére, amely tele van furábbnál furább családtagokkal, na meg sok-sok titokkal, hazugsággal és elhallgatással.

 

 

Maga a szerző „korrajzzal kombinált lélektani fejlődésregényként” aposztrofálja a művét, így nekem nem is kell bíbelődnöm különösebben a címkézéssel, mert hiába a kisregénynyi hossz, a tartalom ezúttal is roppant szerteágazó. A Porzsolt család (Por Zsolt roppant kreatív módon Porzsolt Ernőről változtatta meg és rövidítette le a nevét) ugyanis már önmagában leképezi szinte az egész a XX. század második felében létező társadalmat. Nem elég, hogy mindannyian így vagy úgy, de érintettek voltak a II. világháborúban, de ahogy a szocializmusban, úgy a rendszerváltozás után is mindenki megkötötte a maga szánalmas és kisszerű kompromisszumait, és közben még a legszűkebb családjukat sem kímélték ezek a megkapóan megrajzolt, ám nagyon is kisszerű alakok, akik szinte mind összeroskadtak a maguk előtt görgetett hazugságok súlya alatt.

 

A kárpótlás epizodikus felépítésű mű, gyorsan váltakozó fejezeteiben mindig más és más oldalról, más és más időpontban mutatja be a Porzsolt családot, amely úgy tűnik, egyszerűen képtelen a fejlődésre, a múlttal vagy egymással való nyílt szembenézésre, így nem derülhet ki, hogy miként is élhették át gyakorlatilag sértetlenül hősünk zsidó származású édesanyjáék a nyilas korszakot és a szovjet megszállást, és miért lett később mégis öngyilkos az akkor még igencsak fiatal asszony; mi történt az édesapjával abban a tíz évben, amiről senki sem mesél; vagy éppen mi lett pontosan a tizenéves korában elhunyt nagybácsi sorsa, akiről mára már csak annyi deríthető ki bizonyosan, hogy szőke volt...

 

Ahogy a legtöbb művében, úgy most sem inog meg egy pillanatra sem Márton László szerzői hangja, amely főleg a fejezetek elején posztmodern módon ki-kiszól az olvasókhoz, és kommentálja a Covid-időszakban keletkezett mű elkészülte körüli eseményeket, és folyamatosan felhívja arra a figyelmet, hogy amiről olvasunk, az nem az íróval esett meg (természetesen nem lenne Márton László Márton László, ha ez nem azt jelentené, hogy A kárpótlás egy erősen önéletrajzi mű; erre egyébként a szerző utal is a Népszavának adott interjújában).

 

Hogy tovább ne is szaporítsam a szót, azt kell mondanom, igazán kellemes kötetet ismerhetünk meg A kórpótlásban, amely a maga gördülékeny, ironikus és sokszor könnyednek ható módján képes szembenézni az egyéni és társadalmi traumák feldolgozásának lehetetlenségével egy olyan történetet középpontba állítva, amely szinte bármelyikünk családjával megeshetett volna a XX. században. A szerző előtt ezúttal is le a kalappal!