Polgári engedetlenséggel tiltakozott a Szent László Gimnázium 12 tanára a kormány sztrájkrendelete ellen

A tanárok úgy érzik, nincs már mit veszteniük, bele kell állniuk a tiltakozásba. Példájukat többen is követni fogják a napokban.
Kékes Viktória

2022. február 15. 11:40

Polgári engedetlenséggel tiltakozott a Szent László Gimnázium 12 tanára a kormány sztrájkrendelete ellen

Február 8-án jelentette be a két nagy pedagógus szakszervezet, hogy március 16-ára egész napos, akár határozatlan ideig tartó munkabeszüntetést hirdetnek, és ez alatt nem terveznek minden iskolában gyermekfelügyeletet. A kormány három nappal később kiadott egy rendeletet, ami a szakszervezetek szerint alkotmányellenes és ellehetetleníti a sztrájkot: a járványra hivatkozva megkövetelik, hogy az iskolák és óvodák reggeltől délutánig biztosítsanak gyermekfelügyeletet a munkabeszüntetés ideje alatt, mindenkinek a saját osztályában. Az érettségizőknek minden érettségire felkészítő órát-, a többi tanulónak pedig minden tárgyból az órák felét meg kell tartani.

 

A rendelet ellen most polgári engedetlenséggel tiltakozott a kőbányai Szent László Gimnázium 12 tanára. 

 

 

A szervező, Tóth Viktor angol szakos tanár a szeretlekmagyarorszag.hu portálnak adott interjúban azt mondta, épp eléggé el vannak keseredve ahhoz, hogy ne foglalkozzanak az esetleges retorziókkal. 

 

Ez az intézkedés olyan súlyos arculcsapása a jogainknak, hogy ehhez kell nyúlni. Ebbe bele kell állnunk. (…) Olyan mértékben megcsömörlöttek sokan közülünk az utóbbi években, hogy akár a pályát is feláldoznák már. Ha retorzió jön, akár felmondás is, most már mindegy.

 

A polgári engedetlenségben részt vevő tanárok azt szeretnék, ha akciójuk gördülő eseménnyé válna, amihez egyre többen csatlakoznának. Úgy tudják ez már el is kezdődött, információik szerint a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban is lesznek olyan tanárok, akik a polgári engedetlenséghez nyúlnak tiltakozásuk kifejezésére.