Petíciót indított az LMP a fakitermelés fokozása ellen

Petíciót indított a Lehet Más a Politika (LMP) a fakitermelés fokozása ellen - közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője.
Vass Imre

2022. augusztus 07. 14:30

Petíciót indított az LMP a fakitermelés fokozása ellen

Emlékeztetett: az LMP a napokban az egész országban minden közösségi közlekedési eszközre érvényes, havi 5 ezer forintos klímabérlet bevezetését javasolta a klímaválság hatásainak enyhítéséért.

 

Csütörtökön azonban megjelent „egy elképesztő természetkárosítást lehetővé tevő” kormányrendelet, amely megkönnyíti a fakitermelést az erdészeteknek - tette hozzá.

Bakos Bernadett kiemelte: nincs más olyan kormány Európában, amely fakitermeléssel, erdőirtással próbálná megoldani az energiaválságot, mert ez valójában nem is megoldás, csak rövid távú kárenyhítés.

 

Az LMP szerint ezt a „kiemelten környezetpusztító” rendeletet azonnal vissza kell vonni - közölte.

 

Ennek érdekében az LMP petíciót indított, amelyet egy nap alatt 13 ezren írtak alá, augusztus 9-én 10 órakor pedig tiltakozó akciót tartanak az Agrárminisztérium épülete előtt - mondta Bakos Bernadett.

 

Címlapon

mutasd mind