Perelnek a kirúgott Kölcseys tanárok

Nem egyenként, hanem pertársaságot alakítva indítanak munkaügyi pert. Ügyük napokon belül a bíróság elé kerül, a pedagógusokat a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei képviselik.
Kékes Viktória

2022. október 18. 10:38

Perelnek a kirúgott Kölcseys tanárok

Törley Katalin, a kirúgott tanárok egyike azt mondta a Népszavának, hogy következő napokban már a bíróságon lesz a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból rendkívüli felmondással elbocsátott pedagógusok ügye, akik nem egyenként, hanem pertársaságot alakítva indítanak munkaügyi pert. 

 

A pedagógusokat a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei képviselik, a civil jogvédő szervezet álláspontja szerint a tanárok rendkívüli felmentése aránytalan és igazságtalan lépés volt a tankerület részéről, ráadásul a diákok érdekével is szembemegy: a szaktanárok pótlása a mostani helyzetben szinte lehetetlen, a gyerekek oktatáshoz való joga pedig épp emiatt sérülhet.

 

Tegnap derült ki, hogy csak a Kölcseyből rúgott ki tanárokat a Klebersberg Központ, másokat nem ért hasonló retorzió, holott volt olyan budapesti tanár, aki ötször vett részt polgári engedetlenségben. A Pedagógusok Szakszervezete szerint  mindez nem véletlen, a központban azt tapasztalhatják most, hogy a tanárok elbocsátása csak olaj volt a tűzre, így most inkább megvárják, hogy a tiltakozó akciók elcsendesedjenek.

 

Erre a jelek szerint hiába várnak: októberben is folyamatosak lesznek a tüntetések és a sztrájkok, a következő egységes sztrájknapot pedig október 27-ére hirdették meg az érdekképviseletek. 

 

Eközben több helyen tiltakoznak a szülők az iskolai energiatakarékossági intézkedések – például az állami középiskolákat csak 18 fokra lehet télen felfűteni – ellen is. A magániskolákban tanulóknak ilyen problémája nincs: az évi több milliós tandíjért cserébe sem fázni nem fognak a gyerekek, sem kényszerszünetre nem kell majd menniük a leghidegebb téli hónapokban. 

 

Címlapon

mutasd mind

Vélemények

mutasd mind