Ötezer tő egynyári virág már biztosan díszíti a makkosházi panelépületeket

Két helyszínen – az Ortutay és Gyöngyvirág utca kereszteződésében, valamint a Garam utcai óvoda előtt – összesen ötezer tő egynyári virágot osztott ki hétfőn délután a városrészben lakók között Kozma József önkormányzati és Szabó Sándor országgyűlési képviselő. Mindkét helyszínen nagy volt az érdeklődés, hosszú sorokban százötvenen-kétszázan várakoztak már jóval az esemény kezdete előtt.
Rafai Gábor

2022. március 28. 18:07

Ötezer tő egynyári
virág már biztosan díszíti a makkosházi panelépületeket

„Tizenöt tő egynyári virágot adunk mindenkinek, szeretnénk, ha legutolsó sorban állónak is jutna”

 

– mondta Kozma József, miután nagyjából megszámolta a Gyöngyvirág utcában várakozókat.

 

A kosarakba, műanyagládákba és nejlonszatyrokba többek között petúnia, begónia, mézvirág, büdöske, díszcsalán, pistike, paprikavirág és árvácska került, hogy azután a panelházak erkélyein találják meg végső helyüket, ahol egész nyáron virágozhatnak, szebbé, otthonosabbá téve a lakótelepet.

 

 

„Az a célunk, hogy Szeged legyen a legzöldebb és legvirágosabb város az országban. Ezért idén a szegedi önkormányzat képviselői harmincnégy helyszínen összesen százezer tő egynyári virágot osztanak ki. Mindig szívesen jövök segíteni, ha hívnak, hiszen ez számomra is kiváló alkalom, hogy találkozhassak a választóimmal, megismerjem a problémáikat, gondjaikat és osztozhassak az örömeikben is”

 

– mondta Szabó Sándor.