Ostrom alatt állunk, a Fidesz el akarja venni Szegedet a szegediektől – Mihálik Edvin nyílt levele

Mihálik Edvin, Újszeged-Odessza önkormányzati képviselőjének, Szeged Zöld Város Programért felelős tanácsnokának nyílt levelét változtatás nélkül közöljük. A Momentum szegedi közgyűlési frakciójának vezetője Lázár János tervezetére reagált.
Szeged.hu

2023. január 23. 12:59

Ostrom alatt állunk, a Fidesz el
akarja venni Szegedet a szegediektől – Mihálik Edvin nyílt
levele

Január 12-én Lázár János építésügyi miniszter nyilvánosságra hozott egy tervezetet, aminek értelmében a kormány elvenné az önkormányzatoktól azt a jogot, hogy saját fejlesztéseikről és beruházásaikról döntsenek. Ha az országgyűlés elfogadja a javaslatot, akkor a jövőben Lázár János, vagy egy másik miniszter dönti majd el, milyen intézményeket újíthatunk fel és mit építhetünk a városunkban. Igaza van Nagy Sándor alpolgármesternek, hogy ez az önkormányzatiság maradékának felszámolását jelentené. De én azt hiszem, ennél is súlyosabb következményekkel járna: elvenné tőlünk a városunkat.

 

 

Mindig határozott elképzeléseink voltak arról, hogyan szeretnénk fejleszteni Szegedet. Egy fenntartható várost építünk, ami a szegediek következő generációinak is élhető otthont biztosít majd. Ahol jó élni, ahová szívesen látogat évente több ezer turista, ahová világcégek telepítik az irodáikat. Mi ezért dolgozunk és bár még rengeteg teendőnk van még, büszkék lehetünk az eddig elért eredményekre. Az elmúlt években sorra újítottuk föl a szegedi bölcsődéket, óvodákat, orvosi rendelőket és idősotthonokat. Kiterjesztettük a kerékpárút hálózatot, korszerűsítettük a közlekedési csomópontokat. Teljes városrészek születtek újjá a Zöld Város Program keretében, elég csak végigsétálni a Stefánián, a Móra-parkban, vagy az Oskola utcán, hogy erről bárki megbizonyosodjon. A geotermikus távfűtési rendszerünket Nyugat-Európában követendő példaként emlegetik, Szeged a tudás és a kultúra régiós központja. Nem utolsó sorban pedig egy gyönyörű város, és a mi otthonunk.

 

Munkánkat mi nem a szegediek feje fölött, hanem velük együtt végezzük. Minket önkormányzati képviselőket napi szinten keresnek meg az itt élő emberek a problémáikkal, igényeikkel. A célunk minden esetben az, hogy megoldást találjunk – ez egy fa metszésénél viszonylag gyorsan, de például egy új bölcsőde építésénél nyilván sokkal hosszabb ideig tart. De arra törekszünk, hogy segítsünk, hiszen ez a feladatunk. Tudom, hogy ez nem csak nálunk, hanem az ország sok más településén is így zajlik. Ennek köszönhetően pedig az önkormányzatoknál olyan tudás gyűlik össze a helyi ügyekről és a lakosság problémáiról, amivel senki más nem rendelkezik. Bármilyen okosnak is gondolja magát Lázár János, fogalma sincs arról, mire van szüksége Újszegednek, Rókusnak, vagy éppen Alsóvárosnak. Hogy milyen fontos lenne végre megépíteni a harmadik hidat, azt csak azok tudják, akiknek minden reggel át kell kelniük a Tiszán. Aki nem zötykölődik naponta a 4-es villamoson, az nyilván nem tudja, miért van szükség a vonal sürgős felújítása.

 

Éppen ezért lenne borzasztó nagy hiba, ha Budapesten mondanák meg azt, hogy nézzen ki a Széchényi tér, hogy milyen legyen a rakpart, vagy azt, hogy melyik óvoda szorul rá leginkább a korszerűsítésre. Ha a Lázár féle javaslat megvalósul, akkor mégis ez lesz és olyan emberek döntenek majd a városunk életéről, akik nem itt élnek, akik nem ismernek sem minket, sem a problémáinkat. Nekünk Szeged az otthonunk, nekik csak egy pont a térképen, mégis ők akarják megmondani, milyen legyen.

 

De nem csak az önrendelkezésünket, és így a Fidesz által alkotott alaptörvényt sérti a javaslat, hanem gyakorlatilag ellehetetleníti a város fejlesztését is. Egy olyan bürokratikus útvesztőt hoz létre, ahol a viszonylag hatékonyan és gyorsan megvalósítható beruházások is elvesznek majd a bizottságok, albizottságok és hivatalok labirintusában. Lázár terve így évekre megakaszthatja a települések fejlődését.

 

Fideszes ostrom alatt állunk, most már évek óta. De nem csak mi, hanem az összes magyar önkormányzat. Elvették az iskolákat, az adóbevételek nagy részét, és most még abba is bele akarnak szólni, milyen legyen a környezetünk, hogyan nézzenek ki a tereink és utcáink, mi épüljön és hol. Ez egy igazságtalan és rossz politika, ami nem szolgálja a magyar emberek érdekeit. Az önkormányzatok alapvető és létfontosságú szolgáltatásokat biztosítanak, a szociális ellátástól a közvilágításon át az utak fenntartásáig. Gyengítésükkel, forrásaik elvonásával minden magyar ember életminősége romlik. Aki erős Magyarországot akar, az erős önkormányzatokban gondolkodik, másképp nem lehet.

 

Ez a javaslat rossz, értelmetlen és káros. Ettől meg kell védenünk a városunkat és minden magyar települést. Arra kérek minden szegedit, beleértve a város ellenzéki és kormánypárti politikusait, hogy csatlakozzanak hozzám és tiltakozzunk együtt Lázár János javaslata ellen! Fogjunk össze az otthonunkért! Szeged a szegedieké és nem akarjuk, hogy a budai várból irányítsák!

 

Mihálik Edvin