Óriási bajban a Kielce, Szeged profitálhat belőle

A főszponzor visszalépése miatt nagy bajba került a lengyel Kielce, a csapat a pénzhiány miatt majdnem a bajnokságot sem tudta befejezni. Végül kaptak segítséget, de így is előfordulhat, hogy a játékosok nagyrésze eligazol, egyes hírek szerint sokan Szegedre tartanak.
Vass Imre

2023. március 30. 12:05

Óriási bajban a Kielce, Szeged profitálhat belőle

Meg nem erősített információk szerint pénteken nagy bejelentésre készül az OTP Bank-Pick Szeged. Ezt támasztják alá azok a sajtóinformációk, amelyek szerint a kékekhez tart több Kielce játékos, sőt az edző, Talant Dujshebaev is. A 24.hu értesülései szerint az edző mellett két fia, egy német és három francia légiós érkezhet.

 

A Kielce nehéz helyzetét a főszponzor, egy söripari cég visszalépése okozta. Ezzel a klub a költségvetésének 30 százalékát elvesztette. Először úgy tűnt, a szezonnak is vége a lengyeleknél, azonban az olimpiai és világbajnok francia jobbátlövő, Nedim Remili eladásával egy kis lélegzethez jutottak. (Őt a szegediek jól megismerhették, hisz a Pick ellen először lépett pályára a BL nyolcaddöntő első mérkőzésén veszprémi színekben és négy gólt lőtt.)

 

A lengyel bajnok kapott anyagi segítséget a helyi önkormányzattól is, azonban ez kevés, így kénytelen eladnia több játékosát és edzőjük is távozhat. Már a szeged.hu is megírta, hogy Talant Dujshebaev Szegedre jöhet, igaz ezt a hírt azóta sem erősítette meg a csapat. 

 

 

Az Eurosport információi szerint a sztáredzővel szívesen jönne Szegedre Andreas Wolf, aki amúgy 2024 nyarától a Veszprém játékosa lesz. A lap szerint az 54 éves spanyol vezetőedzőt már a héten bemutathatja a klub, méghozzá azokkal a játékosokkal együtt, akik vele érkeznének.

 

Alexandre Blonz helyére a 23 éves, vb-ezüstérmes francia balszélső, Dylan Nahi, Kent Robin Tönnesen helyére az idei világbajnokság legjobb jobbátlövőjének választott 30 éves, spanyol Alex Dujshebaev, míg Bogdan Radivojevic helyére a 26 éves, a PSG-nél nevelkedő francia jobbszélső, Benoît Kounkoud érkezhet. Rosta Miklóst pedig a 28 éves, olimpiai bajnok francia beállós, Nicolas Tournat pótolja majd, és érkezik Szegedre a balátlövőként és irányítóként is bevethető másik Dujshebaev, a 25 éves Daniel is.

Vélemények

mutasd mind