Orbán Viktor: Vonják vissza Brüsszelben a szankciókat!

A háború mellett nem maradhatott ki egy kis gyurcsányozás, brüsszelezés, sorosozás sem a miniszterelnök beszédéből.
Kékes Viktória

2022. szeptember 22. 07:24

Orbán Viktor: Vonják vissza Brüsszelben a szankciókat!

A Fidesz két napos kihelyezett frakcióülésének első napján beszédet mondott Orbán Viktor, a párt elnöke. A Magyar Nemzet „értesülései” szerint a miniszterelnök ez alkalommal sem volt visszafogott, „pontos és részletes iránymutatást adott országgyűlési képviselőinek”.

Háború

A legfontosabb téma természetesen a háború volt, a kormányfő továbbra is azt – az Európában egyébként egyedülálló – álláspontot képviseli, hogy az Oroszország elleni szankciókat vissza kell vonni. Orbán ezúttal is a háborút tette felelőssé a rekordméretű inflációért és a recesszióért (ha ez igaz lenne, akkor Németországban például nem „csak” 17 százalék lenne az infláció – a szerk.), szerinte azokat csak a „brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal” támogatja.

(fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Ellenzék

Orbán beszédében az ellenzék is napirendre került, de sok újdonság itt sem hangzott el: a miniszterelnök szerint a Gyurcsány-korszak és annak a képviselői akarnak visszatérni, akik egyszer már tönkretették Magyarországot. Azzal, hogy megalakult a Gyurcsány–Dobrev-árnyékkormány  a brüsszeli bürokraták és a Soros-féle NGO-k ezt az árnyékkormányt szeretnék hatalomra juttatni. Véleménye szerint ez onnan is világos, hogy ők fizetik őket. Ezt tették a választási kampányban, és ezt teszik most is.

Iránymutatás

A beszéd végén a már megszokott iránymutatással zárult: a Fidesz–KDNP képviselőinek biztosítaniuk kell az energiaellátást, védeniük kell a családokat és a munkahelyeket.

 

A családokat a rezsicsökkentett ár, tűzifaprogram és barnaszénprogram védi, míg a vállalkozásokat három dologgal fogják segíteni: egy több mint kétszázmilliárdos programmal az energiaintenzív kis- és középvállalkozások segítésére, termelő vállalatokat támogatnak az energiaköltségük részbeni átvállalásával és energiamegtakarítást eredményező beruházások támogatásával, lesz gyármentő programjuk, és a szolgáltató szektor számára lesz új munkahelyvédelmi akcióterv is.

 

Beszéde végén Orbán ismét leszögezte: Magyarország energiaellátása biztosított. Lesz elegendő földgáz, van villamos energia és van kőolaj is. A szankciók súlyos károkat okoznak ugyan az országnak, de 

 

„kemény munkával van esély arra, hogy ebből a válságból Magyarország úgy jöjjön ki, mint az az ország, amelyik a kanyarban előzni tud”!

 

A 444.hu összeállításából az derül ki, hogy Európában csak a magyar kormány vonná vissza az Oroszország elleni szankciókat. A portál kiemeli, hogy az EU-ban kizárólag a magyar kormánynak jutott eszébe éppen az orosz mozgósítás bejelentésének napján kampányt indítani a szankciók gyengítéséről, és közben egy szóval sem reagálni Putyin fenyegetőzéseire. Végül arra emlékeztetnek, hogy a miniszterelnök álláspontjával (a szankciók nekünk és nem Oroszországnak fájnak) ellentétben a múlt héten éppen egy budapesti egy konferencián szakértők sora magyarázott arról, hogy a szankciók brutális hatással vannak az orosz gazdaságra.

Címlapon

mutasd mind