Orbán Viktor: Akkora győzelmet arattunk, hogy még a Holdról is látszik

A miniszterelnök megtartotta győzelmi beszédét.
Kovács M. Norbert

2022. április 03. 23:04

Orbán Viktor kiállt a Bálna mellé a közönségének beszélni, és meglepetésre nem azzal kezdte, hogy „Győztünk!” A közönség viszont „Viktor, Viktor!” skandálással szórakoztatta magát és a Fidesz-vezérkart a színpadon, aztán egyszer csak a színpadra lépett Orbán Viktor, később a skandálás „ria-ria-Hungáriába” váltott.

 

„Egész jól nézünk ki, egyre jobban nézünk ki, talán még soha nem néztünk ki olyan, jól, mint ma este”

 

– kezdte Orbán Viktor, aki szerint hatalmas győzelmet arattak, akkorát, amiu még a Holdról is látszik,  

 

„de Brüsszelből egészen biztosan.”

 

Orbán Viktor mindenkinek megköszönte, a határon túlni magyaroknak külön is, a kárpátaljai magyaroknak pedig azt üzente, ne féljenek, az anyaország velük van. Orbán szerint a szerénység a legfontosabb, mondta, és ma este van is mire szerénynek lenni.

 

A mai estével a győzelem minden lehetőségét kimerítették, nyertek a régi választási rendszerben, az újban, a külön induló ellenzék ellen és az együtt induló ellenzék ellen is. A jóisten tudja, miért pont akkor nyerték a legnagyobbat, amikor mindenki összezárt ellenük, mondta Orbán Viktor, aki szerint 

 

„a végén mindig a szív győz”.

 

Aztán azt is mondta Orbán Viktor, hogy

 

„Van egy közös szenvedélyük, Magyarország”

 

A beszéd végén Semjén Zsolt elkezdte énekelni (egész pontosan óbágatni) a „Kossuth Lajos azt üzente” kezdetű nótát, a többiek – Orbán Viktorral együtt – csatlakozta. És mindez pontosan olyan volt, mint amilyennek ez alapján tűnik.